Januárban emelkedett az euróövezeti infláció

<p>&nbsp;Januárban erősödött kissé az euróövezeti infláció, az Európai Unióban pedig változatlan ütemben emelkedtek a fogyasztói árak - közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.</p>

Az idén januárban 0,3 százalékra emelkedett a decemberi 0,2 százalékról az éves bázisú infláció az euróövezetben. 2015 januárjában a fogyasztói árak még 0,6 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbi szinthez képest. 

Energiaárak nélkül az euróövezeti infláció januárban 1,0 százalék volt. Az energiaárak januárban 5,4 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest és 2,7 százalékkal a decemberihez képest. 
    
Az Európai Unióban az infláció januárban a decemberivel megegyező 0,2 százalékon maradt. Egy évvel korábban 0,5 százalékos volt a fogyasztói árak éves csökkenése az EU-ban. 
    
Az idén januárban az Európai Unió 28 tagállamából tízben csökkentek a fogyasztói árak. A legnagyobb éves árcsökkenés Lengyelországban volt, 1,7 százalékos, illetve Romániában 1,5 százalékos és Cipruson 1,1 százalékos. 
    
A legnagyobb inflációt januárban Belgiumban regisztrálták, 1,8 százalékosat, illetve Ausztriában 1,4 százalékosat, Svédországban 1,3 százalékosat, valamint Magyarországon 1,0 százalékosat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?