Izmosodó vállalkozói kapcsolat

Győr. A szakmai programok bőséges kínálatát nyújtotta a napokban befejeződött XII. Győri Vásár, ezek közül is igen sikeres volt és emiatt folytatásra érdemes a 10 országból érkezett üzletemberek nemzetközi találkozója.

A Győri Általános Vásár keretében megrendezett nemzetközi üzletember-találkozóról lapunk kérdésére a szervező Felkínálom Marketing Menedzser Center (FMMC) vezetője, Török Antal elmondta: ma már több, mint húsz országban vannak üzleti kapcsolataik, s nagyon örvendetes, hogy tíz ország képviselői jelen voltak a találkozón. Emiatt majdnem szűknek bizonyult a helyszín. A 85 meghívott vendég mellett mintegy harminc vásári kiállító és ide látogató üzletember vett részt a rendezvényen. A meghívott vendégek között szerepelt 16 szlovák cég képviselője, valamint számos üzletember Pozsonytól egészen Királyhelmecig.

A hasznos ismerkedésen túl születtek kézzelfogható eredmények is. Egy belga cég például furnérlemezek gyártására keresett és talált Győrött magyar és szlovák partnert. A szintén szlovákiai, konkrétan érsekújvári AMI cég világítóberendezéseket gyárt és magyar forgalmazóval tárgyalhatott. A professzionális szerszámokat forgalmazó szlovák ONYX cég is partnerre talált. Nagy volt az érdeklődés a pozsonyi Planeta Food biotermékei iránt, a termékbemutatójukat (lásd a fénylépet) kóstolóval kötötték egybe. Itt mutatkozhatott be a zselizi L-BIŽU cég is gyöngyből készült termékeivel, emellett sikeres volt a prezentációja a szintén Szlovákiából érkezett KOZ Products, a Bakra –Krausz, a Pro-Bonum, a Novodev, a VUNAR, a Ryba, a Hermes, a Femina és a Global-Net cégeknek is. Természetesen a szlovákiai vállalkozók sikeres bemutatkozásban nagy szerepe van az FMMC Szlovákia partnercégnek, amelynek munkatársai egyre több városban segítik a kereskedelemfejlesztést, a kooperációs, a közös vállalati, az ipari és kereskedelmi befektetői kapcsolatokat, az ipari parkok fejlesztési munkálatait, továbbá a pályakezdők és munkanélküliek elhelyezkedését. Az üzletember-találkozó elérte célját, sikerült valóban nemzetközivé tenni a XII. Győri Általános Vásárt. A rendezvény jövőbeni további célja, hogy minél több szlovák, cseh kiállító és üzletember osztozhasson a közös sikerben. Török Antal végezetül elmondta, hogy a nemzetközi üzletember-találkozó színvonalát az is emelte, hogy a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, illetve a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke nyitotta meg, továbbá a lengyel, a cseh, a jugoszláv, az osztrák kereskedelmi tanácsos, az olasz kamara főtitkára is jelen volt, továbbá több romániai városból a kamarák is képviseltették magukat. Török Antal megköszönte, hogy a lapunk is képviseltette magát a találkozón és reményét fejezte ki, hogy az együttműködés révén még több szlovákiai cégnek lehet magyar, illetve nyugat-európai kooperációs partnere. (só, ú)

FELKĺNÁLOM – MUNKALEHETŐSÉG VÁLLALKOZÁS ÜZLET INNOVÁCIÓ

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?