Indul az őszi hitel-nagytakarítás

Pozsony |

<p>Míg tavasszal gyorskölcsönöket és hiteleket vesznek fel az emberek, addig ősszel ezek összekapcsolását végzik &ndash; derül ki a Postabank elemzéséből.&nbsp;</p>

Átlagosan 8000 eurós összegnél érdemes egy kölcsönbe csomagolni a kisebb hiteleket, figyelmeztet a gazdasági elemző. Szlovákiában az ősz a pénzügyi nagytakarítás ideje. Míg tavasszal és nyáron főként a hitelek felvételével vannak elfoglalva az emberek – és azok elköltésével –, ősszel rájönnek, hogy sok a törlesztőrészlet, jobb lenne egybe tenni a kisebb kölcsönöket. Az utóbbi években Szlovákiában is felfutóban vannak a gyorshitelek és a fogyasztási kölcsönök. Ezek jellemzően pár ezer eurós tételeket jelentenek, ám a szokásosnál nagyobb kamattal adják a különböző társaságok – nemcsak a bankok, hanem a hitelezéssel foglalkozó egyéb cégek is. Sokan a ház vagy lakás felújítására vesznek fel kisebb hitelt, míg mások nagyobb bevásárlásaikat – vagy akár a nyári kirándulást – is kölcsönből fedezik. A fogyasztási hitelek felfutását jelzi, hogy az utóbbi két évben megnőtt az ilyen jellegű kölcsönök refinanszírozása iránti igény. „Az ügyfelek nemcsak a régebbi, kevésbé előnyös kölcsönök törlesztésének lehetőségét keresik, hanem a refinanszírozás során általában növelni szeretnék a kölcsönt” – mondta Juraj Dolný, a Postabank osztályvezetője. Trenddé vált, hogy a különböző jellegű kölcsönöket – ha lehet – az ügyfelek megpróbálják összegyúrni egy hitelbe. Ennek előnye lehet a kedvezőbb kamat, nem elhanyagolható szempont a jobb kezelhetőség sem: nem kell egyszerre több törlesztést figyelni. „8000 euró az átlagos összeg, amely mellett már lehetséges több kölcsönt egybecsomagolni” – figyelmeztet a Postabank elemzője. A kölcsönök összekötése a jelzáloghiteleknél sem ismeretlen: itt viszont – attól függően, mikor ér véget a termékek kamatperiódusának rögzítése – a bankok borsos, akár több mint ezer eurós illetékeket számolnak fel. Sokan ezért csak annyit tesznek, hogy a több jelzáloghitel fedezetét egy ingatlanra írják át. A bankok azt várják, hogy a következő években tovább fog nőni a hitelek refinanszírozása iránti kereslet. Csak a Postabankban az év első hét hónapjában negyedével nőtt a kölcsönök refinanszírozásának aránya. (MSz, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?