Idén nagyot robbant az olajár

London. Csaknem 40 dolláros éves emelkedéssel soha nem látott szintet ért el a nyersolaj átlagára az idei első negyedévben, áll az egyik vezető londoni befektetési ház friss összesítésében, amely szerint folyamatosan csökken az orosz kitermelés, és az idén 100 dollár felett lesz a hordónkénti (159 liter) éves átlagár.

London. Csaknem 40 dolláros éves emelkedéssel soha nem látott szintet ért el a nyersolaj átlagára az idei első negyedévben, áll az egyik vezető londoni befektetési ház friss összesítésében, amely szerint folyamatosan csökken az orosz kitermelés, és az idén 100 dollár felett lesz a hordónkénti (159 liter) éves átlagár. A Barclays Capital legutóbbi felmérésében azt írta: a nyugati féltekén irányadó amerikai nyersolajtípus, a West Texas Intermediate (WTI) átlagára 97,82 dollár volt hordónként az idei első negyedévben. Ez minden eddiginél magasabb negyedéves átlag, és 39,60 dollárral haladja meg a tavalyi első negyedévi átlagot. A Barclays Capital elemzői szerint ez olyan mértékű drágulás, amely miatt most már az egész évre szóló előrejelzési konszenzus is komoly mértékben módosulni kezd.

A hangulatváltozást jelzi, hogy az idei első negyedév elején a 100 dolláros hordónkénti olajár rendkívüli sajtópublicitást kapott, abban az értelemben, hogy milyen kivételesen magasra emelkedett az árfolyam, a negyedév végére azonban már általánossá váltak az olyan szalagcímek, hogy „100 dollárra süllyedt az olajár”, jelezve, hogy a 100 dolláros árfolyam ma már inkább gyenge piacot jelez, áll a Barclays Capital londoni elemzésében. A cég saját előrejelzése a második negyedévre még magasabb, 103,00 dolláros WTI-átlagot valószínűsít, 2008 egészére 100,8 dolláros árfolyamátlagra számít. A globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent olajféle árátlaga az előrejelzés szerint 99,10 dollár lesz az idén.

A bankház szerint ellátási oldalon az első negyedév legnagyobb meglepetése Oroszország volt, amelyről korábban azt jósolták, hogy az ellátási növekmény egyik fő forrása lesz. Az átlagos napi orosz nyersolaj-kitermelés azonban márciusban 9,76 millió hordó volt, 110 ezer hordóval kevesebb éves összevetésben, és 170 ezer hordóval alacsonyabb az októberben mért tavalyi csúcsnál. A Barclays Capital most már azzal számol, hogy az orosz kitermelés 2008 egészében csökkenni fog az előző évihez képest. (PB, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?