Idén már nő a görög GDP

Athén |

<p>A görög kormány azzal számol, hogy idén már minimálisan nő a gazdaság teljesítménye az eddig várt szerény zsugorodás helyett - közölte a görög miniszterelnök.</p>

Alekszisz Ciprasz úgy fogalmazott, hogy "idén szerény gazdasági növekedést sikerül elérni" részben az idegenforgalmi ágazat várakozásokat felülmúló teljesítményének a hatására. A miniszterelnök konkrétumokat nem mondott, de a kormány eddig a GDP szerény csökkenésére számított.

Az október elején nyilvánosságra hozott jövő évi költségvetési tervben az áll, hogy idén a hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal zsugorodik, jövőre viszont már 2,7 százalékkal nő.     

Az IOBE, a legismertebb görög gazdaságelemző intézet hét közepén ismertetett legfrissebb előrejelzésében az szerepelt, hogy a görög gazdaság az eddig általa vártnál kevésbé esik vissza idén, jövőre viszont a kormány és az ország hitelezői által becsültnél kisebb mértékben nő majd a gazdaság teljesítménye.

A görög intézet szerint a GDP 0,5 százalékkal csökken idén a júliusban várt 1 százalékos gyengüléssel szemben. Jövőre 1,5-2 százalékos gazdasági növekedést vár a gazdaságkutató, míg a kormány és az ország hitelezői ennél lényegesen nagyobb, 2,7 százalékos növekedéssel számolnak.

A 2008 végén kezdődött recesszió óta eltelt időszakban a görög GDP negyedével csökkent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?