<p>Idén a 270 millióval, jövőre pedig 250 millióval lesz kevesebb az állami költségvetés bevételi oldala. Ezt maga Robert Fico miniszterelnök mondta, mikor visszatért Romániából.</p>
Idén 270 millióval kevesebb a bevétel
Pozsony |
Ficó azért csökkentette a romániai látogatásának idejét, hogy tudjon tárgyalni az iskolai szakszervezetekkel.
„Mondják meg nekem, ebben a helyzetben hogyan találjak megoldást a bérek emelésére?” – kérdezte a miniszterelnök.
Fico azt is megjegyezte, hogy az állami kasszába idén, az adókból 700 millió euróval kevesebb pénz folyt be, mint ahogy azt előző kormány megjósolta.
„Azért jöttem vissza, hogy erről a kiesésről beszéljek a pénzügyminiszterrel, és, hogy a szakszervezetekkel tárgyaljak”- mondta Robert Fico.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.