Húskonzervek muzulmán receptek alapján

Dunaszerdahely. A kergekór hazai felbukkanása miatt jelentősen visszaesett a marhahús és -készítmények fogyasztása. Bár a szlovákiai marhahúsexportunk nem számottevő, húsfeldolgozóink jelentős külföldi piacoktól szorultak ki a BSE miatt.

Dunaszerdahely. A kergekór hazai felbukkanása miatt jelentősen visszaesett a marhahús és -készítmények fogyasztása. Bár a szlovákiai marhahúsexportunk nem számottevő, húsfeldolgozóink jelentős külföldi piacoktól szorultak ki a BSE miatt. A kergekór egyik szenvedő alanya a dunaszerdahelyi konzervgyár is, amelynek ugyanakkor – zöldség- és más húskészítményei révén – sikerült szolíd gazdasági évet zárnia. A Dunako konzervgyár évekig zöldségfélék felvásárlásával és tartósításával, valamint húskészítmények előállításával foglalkozott. A cégvezetés 1998-ban a piac elvárásait és az üzem eredményeit mérlegelve úgy döntött, hogy a termelést két részre osztják. A D-Apetit Kft. főleg zöldborsó és csemegekukorica tartósítására, valamint a hagyományos zöldsaláták és lecsófélék gyártására szakosodott, a Traton üzleti tevékenységgel foglalkozott. Ez utóbbi később átvette a Dunako húsfeldolgozó részlegét, s létrejött a D-Siesta Kft., amely a mai napig a húsételeket készít. A két önálló kft. ügyvezető igazgatója Trúchly László elmondta, a vállalat számára a 2001-es év a konszolidáció kezdetét jelenthetette. A D-Apetit mára teljesen megszüntette a paradicsomfelvásárlást és -tartósítást, mivel visszaesett a paradicsomkészítmények világpiaci ára és a termésmennyiség, minőség is ingadozott az utóbbi években. A döntéskor figyelembe vették azt is, hogy Tardoskedden, Gútán és Udvardon paradicsom-sűrítmények gyártására rendezkedtek be. Ezért a dunaszerdahelyiek inkább a zöldborsót és csemegekukoricát dolgoznak fel. Bár a borsónak tavaly nem kedvezett az esztendő – a tavaszi szárazság, majd a viharok jelentős kárt tettek az ültetvényekben –, így is sikerült felvásárolni a tervezett mennyiséget. A vártnál jobb termést adott viszont a csemegekukorica. A konzervgyár legnagyobb partnere a csallóközcsütörtöki Agrokredit, amely 250 hektáron termelt csemgekukoricát és zöldborsót. Az utóbbiból 2,5 ezer tonnát állítottak elő. A dunaszerdahelyi zöldségfelvásárló és -feldolgozó vállalat jó kapcsolatokat épített ki beszállítóival. Garantálják számukra a kiváló minőségű külföldi vetőmagot, valamint a föld megműveléséhez, a növényápoláshoz, a termés betakarításához szükséges speciális gépeket is. A vetéstől a begyűjtésig szaktanácsadással és helyszíni ellenőrzéssel segítik partnereiket. Feltételül szabták azonban, hogy a termelőnek legalább 30 hektáros vetőterülettel kell rendelkeznie. A Dunaszerdahelyen előállított konzervek 60%-át külföldön, főleg Lengyelországban és Oroszországban értékesítik, ahol meglepően nagy sikere van a csemegekukoricának. Lecsófélékből tavaly kevesebbet gyártottak a gyengébb paprikatermés miatt. Lecsóból mintegy 800 tonna a tervhez viszonyított kiesés, amit paprikaimporttal sem lehetett mérsékelni, mivel paprikából mindenütt kevesebb termett. A D-Siesta változatlanul a húspástétomokat, kenőmájasokat, s egyéb húsételek készít. Összesen 40-50 fajta terméket kész- és félkész ételeket állít elő. Néhány terméke – amelyet kifejezetten muzulmán receptek és ízek alapján készítették – a balkáni országokba is eljutott. Sajnos, a Szlovákiában előfordult öt BSE-eset miatt erősen megcsappant az érdeklődés a marhahús-készítmények iránt. A konzervgyár idei exportterve 30%-os növekedést irányoz elő. Ha sikerül a termelést növelni, a jelenleg 130 állandó munkaerőt foglalkoztató cég további 20-25 személyt vesz fel. Az idénymunkák idején – júniustól október végéig – legalább 100 munkaerőt foglalkoztathatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?