Nyitraivánka. A hosszú telet követően hamarosan újra nekiláthatunk házunk, lakásunk külső felújításának. Az egyik leglátványosabb, egyben az egyik legdrágább változtatás a háztető felújítása. Az utóbbi tizenöt évben a tetőfedő anyagok kínálata jelentősen megnőtt, nem mindegy azonban, mit választunk.
Hogyan válasszunk jól cserepet?
Szlovákiában jelenleg két nagyobb és több kisebb cserépgyártó működik. A piacvezető a Bramac, amelynek a legnagyobb konkurenciát, a szomszédos országokhoz hasonlóan, a Tondach jelenti. Mindkét cégnek osztrák anyavállalata van. Míg az előbbi piaci részesedése nagyjából 40 százalék, az utóbbié 15% körül mozog. A két cég elsősorban a termékstruktúrájában különbözik. Míg a Bramac betoncserepeket gyárt, a Tondach kerámiacserepek gyártásával foglalkozik.
A Bramac 11 éve van jelen a szlovák piacon, itteni gyárát azonban csak 1997-ben nyitotta meg. A 102 alkalmazottal dolgozó nyitraivánkai üzemben, amely csak a hazai piacra gyárt, azóta 138 millió darab cserepet gyártottak. Ez a mennyiség egymás mellé rakva a Földet az egyenlítő mentén másfélszer érné át. Évente több, mint 1,9 millió négyzetméternyi cserepet adnak el, ami a cég kereskedelmi igazgatója, Marian Brezovský szerint azt jelenti, hogy jelenleg a szlovákiai házak csaknem felét az ő cserepeikkel vannak fedve. A cég által gyártott nyolcfajta modell közül Szlovákiában a klasszikus alpesi cserép a legkeresettebb. Ján Varga, a cég termelési igazgatója szerint ez az eladások mintegy 40%-át teszi ki. A cég tavalyi bevételei elérték a 631,288 millió koronát.
A Tondach 1996-ban jelent meg Szlovákiában, és 1998-ban nyitotta meg gyárát a Privigyétől északra fekvő Németprónán (Nitrianske Pravno), ahol jelenleg mintegy 90 embert foglalkoztat. A gyár az elmúlt években jelentős modernizáción ment keresztül, amire 500 millió koronát fordítottak. Ennek köszönhetően a korábbi 11 millió darabos éves kapacitásukat, 20 millió darabra növelték. A cég Szlovákiában 2004-ben 297 millió koronás forgalmat ért el, tavaly pedig az előzetes jelentések szerint ez elérhette a 320 millió koronát. A cég vezetői szerint szeretnének a Bramac sarkára lépni, vagyis az elkövetkező négy-öt évben 35-40%-os piaci részesedést kívánnak elérni.
Mit ajánlanak a nagy cserépgyártók azoknak, akik hamarosan fel szeretnének újítani a házuk tetejét? A legfontosabb, hogy nem hagyatkozhatunk egyedül az ízlésünkre, esztétikai elképzeléseinkre; gondolnunk kell arra is, hogy a fedésnek bírnia kell az igénybevételt, a hőterhelést, a szél nyomását, emellett sok egyéb külső, objektív körülmény is beleszól álmainkba. Számításba veendő a tető lejtése, tagoltsága, hogy milyen könnyen kivitelezhető az adott fedési mód, milyen garanciát, szolgáltatásokat adnak a rendszerhez, és szintén nem mellékes kérdés: mekkora lesz a számla végösszege? Érdemes megtudnunk, hogy a kiválasztott fedés komplett rendszerben kapható-e? Vannak-e hozzá szellőzőelemek, hófogók, tetőkibúvók, antennakivezetők, saját rögzítőeszközök stb.? Ugyanis a fedést a saját rendszer elemeivel egyszerűbb és biztonságosabb összeépíteni, mint idegen tartozékokkal, ami növeli a hibák, a beázás eshetőségét.
Szlovákiában a legelterjedtebb tetőburkolat mindmáig a cserép. Az égetett agyag- és a betoncserepek mindig lécezett tartószerkezetre kerülnek fel. A hagyományos égetett agyagcserép korszerű fajtái mutatósak, hosszú életűek, színtartóságuk jó, hiba esetén egyszerűen javítható a tető. Az égetett agyag tetőcserép esetében többnyire a cserepek fagyállóságát és vízáteresztését kifogásolják. A kerámiaanyagok pórusrendszerébe hatolt víz a nagy hidegben megfagy, ilyenkor a víz térfogata mintegy 10%-kal növekszik. Ha ezt a nyomást a pórusok falai nem tudják elviselni, a cserép repedezik, lemezesen törik, esetleg szétmállik.
Az utóbbi években itthon is tért hódított a betoncserép. Ezek méretpontossága nagyobb az égetett agyagénál, vízzáróságuk, fagyállóságuk kiváló, állják a hó, a szél nyomását, 100 éves élettartamukkal csak a rézlemez-fedés veszi fel a versenyt. Egyszerűen felrakhatók, könnyen javíthatók és a színtartóságuk nagy. A víztartó képesség fontos követelmény a tetőcserepeknél. Esőben, hóolvadás idején a pórusok telítődnek, ilyenkor tehát fontos, hogy a cserepek a beszívott vizet megtartsák, és az ne hulljon a padlástérbe. A tetőfedő anyagok színét a felrakás közben kell ellenőrizni, a színeltérést azonnal jelezni kell a forgalmazónak. A hibás elemeket nem szabad beépíteni, azokat össze kell gyűjteni, és vissza kell szállítani a vásárlás helyére. Fontos a gyártó által megadott beépítési útmutató előírásainak betartása, mert az ilyen hibákból fakadó károkért a gyártó nem vállal felelősséget. (mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.