Hengerel a hipermarket

Szlovákiában 1999-ben adták át az első két hipermarketet. Ezután viharos fejlődés köszöntött be: 2001 végéig tizenegy állt (Tesco, Carrefour, Metro, Interfruct, Jednota-Terno) a vásárlók rendelkezésére. Az idén a Kaufland és a Billa 7 hipermarket átadását tervezi.

Szlovákiában 1999-ben adták át az első két hipermarketet. Ezután viharos fejlődés köszöntött be: 2001 végéig tizenegy állt (Tesco, Carrefour, Metro, Interfruct, Jednota-Terno) a vásárlók rendelkezésére. Az idén a Kaufland és a Billa 7 hipermarket átadását tervezi. A szupermarket nettó eladóterülete 400 és 2500 négyzetméter közötti, a hipermarket eladóterülete pedig 2500 négyzetméter felett kezdődik. Ami pedig a szupermarketeket illeti, ezekből Szlovákiában már több mint 200 működik. Egyelőre még nem beszélhetünk a piac telítettségéről, hiszen a kétszer nagyobb Csehországban a hipermarketek száma már megközelíti a százat. Ebből következik, hogy nálunk a piac mintegy 45-50, ilyen méretű üzletet tudna eltartani. Napjainkban egyelőre a kerületi székhelyeken, azon belül is elsősorban Pozsonyban és Kassán összpontosulnak az óriási bevásárlóközpontok és a hipermarketek, ám rövidesen a kisebb városokban is felbukkannak. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?