Háttérbe szorulnak az autók

Pozsony. Szlovákia lízingpiaca 2007 első felében a korábbinál mérsékeltebb ütemben növekedett; míg 2005-ben és 2006-ban a növekmény 25% körüli volt, addig idén eddig csupán 9,1%-ot produkált – közölte tegnap Miloš Randák, a szlovák lízingszövetség elnöke.

Pozsony. Szlovákia lízingpiaca 2007 első felében a korábbinál mérsékeltebb ütemben növekedett; míg 2005-ben és 2006-ban a növekmény 25% körüli volt, addig idén eddig csupán 9,1%-ot produkált – közölte tegnap Miloš Randák, a szlovák lízingszövetség elnöke. Ami a lízingelt haszontárgyak szerkezetét illeti, még mindig a személygépkocsik dominálnak, 11 milliárd koronát meghaladó forgalmuk 32%-os piaci részesedést eredményez. Idén a Szlovákiában értékesített 29 200 gépkocsi 55%-a, az eladott 10 400 haszonjárműnek pedig a 65%-a lízing formájában kelt el. Ennek dacára a gépkocsik szegmensének súlya fokozatosan csökken, a lízingpiacot már két éve a gépek és berendezések, továbbá a haszonjárművek húzzák. Marián Tibenský, a lízingszövetség titkára közölte: a 2006 szeptembere óta működő autóregisztrációs rendszernek köszönhetően teljesen visszaszorították a személygépkocsik lízingelésével ügyeskedőket.

Ami a legnagyobb hazai lízingtársaságokat illeti, 2007 első felében a korábban CAC Leasing néven futó UniCredit Leasing volt a listavezető (6,77 milliárd koronás forgalommal), majd a ČSOB és a Volksbank pénzintézet lízingtársasága következett a sorban. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?