Hárompilléres nyugdíjrendszer

A kormányprogram része a szociális biztosítás rendszerének átalakítása és a nyugdíjbiztosítás reformjának kidolgozása. A múlt héten a kormány által elfogadott, a szociális biztosításról szóló törvényjavaslat az első lépés ezen az úton.

Miért rossz a jelenlegi rendszer, miért van szükség annyira a nyugdíjreformra, vagy más néven szociális reformra? Ma még mindig a kommunista korszakban elfogadott rendszer érvényes, melynek lényege, hogy a mai nyugdíjasok nyugdíját a gazdaságilag aktív generációk által befizetett nyugdíjjárulékból fizeti a szociális biztosító. Ez a rendszer addig működőképes, amíg a befizetett összeg fedi a kiadásokat. Ez azonban ma már korántsem mondható el, a szociális biztosító évről évre veszteséget termel. A népességszaporulat mutatói a következő évtizedekre is a születések csökkenését, az átlagéletkor növekedését jelzik, amiből a nyugdíjasok arányának növekedésére lehet számítani. A mai rendszer másik hibája, hogy a nyugdíjak összegét nem az évek során befizetett járulékok tükrében számítják ki. A kormány által elfogadott törvény ugyan már lehetővé teszi a befizetett nyugdíjjárulék személyi kontókon való nyilvántartását, ám a nyugdíjas még mindig nem az általa befizetett összeget kapja vissza.

Miben áll a nyugdíjreform?

A nyugdíjreform lényege az, hogy kis részben – mindenképpen 50 százalék alatti részesedésben – ugyan továbbra is megmarad a jelenlegi, felosztó-kirovó rendszer, de mellette megjelenik a második pillér, mely a személyes takarékosságon alapul, a tőkefedezeti elven működik. Az eddigi nyugdíjjárulékot a reform kezdetét követően két számlára fizetjük majd: az állami biztosító továbbra is a régi elven működik, a beérkező összegből a nyugdíjak egy részét fizeti majd. A magán-nyugdíjbiztosítókba kerül a befizetett összeg másik része, ők ezt mindenkinek külön számlán vezetik majd, a biztosított tisztában lesz vele, eddig mennyit takarított meg, nyugdíjba vonulása után mennyi járadékot kap.

Milyen lesz

az átmeneti rendszer?

Az új rendszer nem lesz mindenkinek előnyös. Az idősebb korosztály már nem tud annyit megtakarítani a magán-nyugdíjpénztárak segítségével, hogy nyugdíja „állami“ részéhez elegendő pénzt tudjon öszszegyűjteni, ezért az ötvenen felülieknek meg kell tartani a jelenlegi rendszert. Ez részben vonatkozik a ma középkorúakra (30-50 évesek) is, nekik keresetüktől függően lesz kifizetődő vagy veszteséges az új modell, maguk dönthetik el, melyiket választják. A legfiatalabb korosztálynak (20-30 évesek) mindenképpen a több lábon álló nyugdíjrendszer a kifizetődőbb. Ez az átmeneti időszak mintegy 30-35 évig tart majd.

Mikor kezdődhet a reform?

Minél előbb kezdődik, annál kevesebb pénzbe kerül. A törvényi háttér előkészítése legalább még egy év. A szociális biztosításról szóló törvény – az első pillér szabályozása – a parlamenti elfogadása esetén 2003. július 1-én lépne életbe, legalábbis a jelenlegi javaslat alapján. Peter Tatár szerint a második pillér, már 2003. január elsején életbe léphetne. A teljes törvény csak 2004 január 1-jétől lenne hatályos A köztes egy év alatt kellene létrejönniük a magán-nyugdíjbiztosítóknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?