Három műszak a nagyszombati autógyárban

Nagyszombat |

<p>A PSA Peugeot Citroën májustól már három műszakban gyártja a személygépkocsikat nagyszombati üzemében. A harmadik legnagyobb szlovákiai autógyárban így már közel 1200 új személygépkocsi gördül le a gyártószalagokról.</p>

 

A 192 hektáron megépült nagyszombati üzem zöldmezős beruházásként, 700 millió euróból 2005 nyarára készült el, a sorozatgyártás egy évvel később kezdődött. Az első itt gyártott modell a Peugeot 207 volt, ebből a modellből ez év májusában készült el az utolsó darab a nagyszombati üzemben.

A jelenleg mintegy 3200 embert foglalkoztató gyár 2007 áprilisában gyártotta le a százezredik, fél évvel később pedig a kétszázezredik autót. A gyár által előállított gépkocsik száma folyamatosan nőtt. 2009 márciusában egy új modell, a Citroën C3 Picasso gyártását kezdték meg Nagyszombatban. Abban az évben a nagyszombati üzemben csaknem 204 ezer autó készült el, amivel a PSA a legtöbb gépkocsit gyártó üzemmé lépett elő Szlovákiában.

2012 márciusában egy újabb modell, a Peugeot 208-as gyártását kezdték meg.

A PSA nagyszombati gyárának jelenlegi gyártókapacitása évi 300 ezer gépkocsi, a gyártósorok óránként 57 autó legyártására képesek. Az utóbbi két évben az itt gyártott személygépkocsik száma 180 ezer körül volt évente.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?