Gyorsabban lassul Szlovákia

Pozsony |

<p>2008 utolsó negyedévében Szlovákia gazdasági növekedése 2,7 százalékra lassult le, így a gazdaság éves növekedése is a várt 7 százalék körüli eredmény helyett csupán 6,4 százalékos volt. Az uniós országokat figyelembe véve ez is kimagasló eredmény, várható azonban, hogy évekig nem sikerül elérni ezt a növekedési szintet. A heves fékezés nem előzmény nélküli, hiszen az ipar például csak decemberben 16,8 százalékos zuhanórepülést produkált - elsősorban a gépkocsik iránti jóval kisebb külföldi kereslet hatására.</p>

Egybevetve az Európai Unió többi államának ugyancsak tegnap közzétett mutatóival, Szlovákia még mindig a lendületét leginkább megőrzők közé tartozik -például nálunk még 2008 végén is nőtt a foglalkoztatottság. Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank munkatársa úgy látja, az utolsó negyedévben már csak a lakossági fogyasztás tartotta a lelket Szlovákia gazdaságában. „A recesszió az életszínvonal stagnálását vagy visszaesését hozza magával, a lakosság kevesebbet költekezik, jobban megfogja a pénzt, az emberek és a cégek döntéseit, terveit pedig mind jobban átitatja a bizonytalanság“ - magyarázta Petr Dufek, a ČSOB elemzője. „Egészen más korszakban fogunk élni, mint például 2007-ben, amikor a legfontosabb mutatók kétszámjegyűek voltak“ - tette hozzá Juraj Barta, a Szlovák Takarékpénztár szakértője. (Lajos P. János, Sidó H. Zoltán)
További részletek – interjú és elemzések – szombati nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?