Gyors növekedésre számíthatunk

Pozsony. A nagy autóipari beruházásoknak köszönhetően Szlovákia gazdaságára az elkövetkező években is dinamikus növekedés vár – derül ki a Szlovák Statisztikai és Demográfiai Intézet által szervezett e heti konferenciáján elhangzottakból.

A dél-koreai Samsung újabb szlovákiai, Nagyszombat melletti nagyberuházása jövőre felgyorsítja az ország gazdasági növekedésének ütemétTASR-felvételA jegybank 2007-re vonatkozó januári előrejelzésében a bruttó hazai össztermék (GDP) 8,6%-os növekedésére számít. Korábban viszont azt vetítették előre, hogy idén az ország gazdasági növekedése lassúbb lesz, vagyis az idei 8,6 százalékkal szemben csak 6,2%-os ütemet érünk el. Peter Ševčovic, a jegybanki tanács tagja szerint azonban ebbe még nem számították bele a dél-koreai Samsung nemrég meghirdetett Nagyszombat melletti beruházását. Az LCD-monitorokat gyártó cég további hét alvállalkozót hoz Szlovákiába. A több ezer munkahelyet teremtő beruházás így a gyártás jövő évi beindítását követően egy százalékponttal növelhetné az ország gazdasági teljesítményét.

Szlovákia jelenlegi gazdasági növekedése a jegybank szerint a korábban végrehajtott szerkezeti reformoknak köszönhető, a teljesítménybővülés azonban már elérte a lehető legmagasabb szintet. Az autóipari és elektrotechnikai beruházások beindítását követően jelentősen megugrott az ország kivitele. Míg a beruházások kezdeti stádiumában – a cégek gyártásához szükséges gépek importja miatt – ugyanis elsősorban a behozatal növekedése dominál, addig a gyártás beindítását követően jelentős mértékben hozzájárulnak az ország pozitív külkereskedelmi mérlegéhez. Példaként a koreai KIA autógyártó említhető, amely a Zsolna melletti üzemében idén eddig 24 ezer gépkocsit gyártott, miközben csaknem a teljes termelést kivitelre szánják. A jegybank szerint a termelésbővülés, a befektetések további növekedése mellett, úgy képes növelni a gazdaság teljesítményét, hogy közben nem nő az infláció.

A pénzügyminisztérium adatai szerint Szlovákiára idén 8,1 százalékos gazdasági növekedés vár. A tárca képviselői azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez a korábban kidolgozott előrejelzésük mára konzervatívnak számít. Mária Kačurová, a minisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet osztályvezetője a konferencián elmondta, hogy az ország gazdasági növekedése elsősorban az egyre nagyobb hazai és külföldi keresletnek köszönhető. Szerinte a folyamatosan bővülő kivitel elsősorban az idei év első felében fog pozitívan hatni a gazdaság növekedésére. Ebben az időszakban így a szlovák gazdaság rekordméretű növekedést érhet el. A külföldi autóipari beruházások stabilizálódását követően azonban a növekedés üteme fokozatosan csökkenhet. Jövőre így a pénzügyminisztérium 5,6 százalékos növekedést vetít előre, 2009-től pedig a bővülés évi 5 százalékra mérséklődhet. Prognózisuk szerint az elkövetkező években fokozatosan csökken az infláció és az államháztartási hiány is, kedvező alapot teremtve ahhoz, hogy az ország 2009-ben bevezethesse az eurót. A Szlovák Statisztikai Hivatal pontosított adatai szerint Szlovákia gazdasági növekedése tavaly 8,3 százalékos volt, meghaladva a legoptimistább előrejelzéseket is. (mi, sita, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?