Gyenge napraforgótermés

Pozsony |

<p>Az idei szárazság az étolaj árára is rányomhatja a bélyegét, néhány régióból ugyan közepes terméshozamokat jeleznek, mások szerint azonban a szárazság az olajnövényekben is komoly kieséseket okozott.</p>

Idén csaknem 76 ezer hektáron termesztettek napraforgót az országban. A hozamok a tavalyinál gyengébben alakultak, néhány helyen csak 1,5 tonnát gyűjtöttek be hektáronként, vannak azonban olyan régiók is, ahol a 3 tonnát is meghaladták a hozamok. „A napraforgó az egyik legfontosabb olajnövényünk, az országos átlagos hektárhozam idén 2,33 tonnán állapodott meg, a termés így mintegy 176 és fél ezer tonnányi” – erősítette meg lapunknak Jozef Rebro, a Szlovákiai Olajnövény-termesztők Szövetségének az elnöke. Tavaly jobb volt a termés„Egy évvel korábban az országos átlagos hektárhozam elérte a 2,6 tonnát, ami együttesen 200 ezer tonna napraforgótermést eredményezett” – egészítette ki a szövetség elnökét Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője. Az olajtartalom-norma 44 százalék, s az idén is megközelíti a normahatárt. A napraforgó betakarításának utolsó szakaszában általánosságban véve a 42–43 százaléknyi olajtartalom dominál. A magvak alacsonyabb olajtartalma a termesztők számára rossz hírnek számítana, hiszen emiatt csökkenne a felvásárlási ár. Nőtt a felvásárlói árRebro szerint idén 250 ezer hektárnyi területen termesztettek az országban olajnövényeket, s a betakarított 628,3 ezer tonnás termés egy hektárra lebontva 2,54 tonnás átlagos hozamot jelent . Az említett 250 ezer hektárnyi összterületből a repcének jutott a legnagyobb rész, csaknem 121 ezer hektáron termesztették a gazdák. Az átlagos hozam meghaladta a 2,7 tonnát, ami végül is a könyörtelen aszályt figyelembe véve egészen jó eredménynek mondható. Az olajnövény-termesztők szövetségének elnöke megjegyezte, hogy a repce betakarítása során a tonnánkénti értékesítési ár 360 euró körül mozgott. Voltak ennél jobb, de gyengébb felvásárlási árak is az utóbbi hat-hét évben. Lényegében hasonló áron tudták a gazdák értékesíteni a napraforgót is a begyűjtési fázisban. A betakarítást követően mintegy 6–7 százalékkal emelkedtek a felvásárlási árak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?