Globálissá váló olajvadászat

Budapest. A Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (MOL) 2007-ben jó évet zárt, viszont a Magyarország területén folytatott gázkitermelése tavaly 17%-kal csökkent. Mosonyi György vezérigazgató kifejtette: a kőolaj-kitermelés szintén csökken Magyarországon, amit csak részben tud kompenzálni a más országbeli kitermelés.

Budapest. A Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (MOL) 2007-ben jó évet zárt, viszont a Magyarország területén folytatott gázkitermelése tavaly 17%-kal csökkent. Mosonyi György vezérigazgató kifejtette: a kőolaj-kitermelés szintén csökken Magyarországon, amit csak részben tud kompenzálni a más országbeli kitermelés. Mivel tavaly 16 fúrásból 8 sikeres volt Magyarországon, a szénhidrogén-kitermelést 2008-ban a vállalat stabilizálni tudja. A tervezett felvásárlások kapcsán elhangzott, a Slovnaftot is birtokló MOL jelenleg is tárgyal oroszországi, pakisztáni és nyugat-afrikai lehetőségekről, s együtt akar működni az indiai és líbiai állami olajcégekkel is. A cég reméli, növelni tudja a horvát INA-ban a részesedését, amelyben az ottani állami tulajdonrész 50% alá csökkent; hamarosan tárgyalni fognak a horvát kormánnyal az INA további sorsáról, a magyar fél azt reméli , szempontjából jól alakulnak a megbeszélések. A MOL nem kommentálta , hogy az OMV az unióhoz fordult az esetleges fúzió kapcsán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?