GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Többet kerestek a kiskereskedők
Pozsony. Jól megy a dolga a hazai kiskereskedelemnek. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a szlovákiai kiskereskedők forgalma júliusban 6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Többet kerestek a kiskereskedők

Pozsony. Jól megy a dolga a hazai kiskereskedelemnek. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a szlovákiai kiskereskedők forgalma júliusban 6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A szlovák növekedés kiemelkedően magas az EU-n belül, hiszen a 27 tagállam átlagos növekedése csak 2,2 százalékos volt. Tőlünk is gyorsabb növekedést értek el Lettországban (24%), Lengyelországban (12,5%) és Litvániában (10,8%) is. Szlovákia a 6 százalékos növekedéssel a hatodik helyre szorult. (SITA)

Még drágább lehet a benzin

Pozsony. Szlovákiában jelenleg egy liternyi 95-ös oktánszámú benzinhez nagyjából 38,30, a gázolajhoz 37,60 koronáért juthatunk hozzá, az elkövetkező időszakban tovább nőhet az üzemanyagok ára. Az olaj világpiaci ára már hosszabb ideje 74–75 dollár/hordón áll. Biztosra veszik a befektetők azt is, hogy az OPEC nem dönt a kitermelés növeléséről közelgő ülésén. Emiatt az amerikai könnyűolaj árát 9, a londoni Brentét 6 centtel nyomja felfelé. Az előbbi így elérte a 75,16 dollár/hordót, míg az utóbbi a 73,98-at. (m, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?