GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Nyereséges volt az agrárágazat
Pozsony. Tavaly a hazai agrárágazat összességében 1,3 milliárd koronás nyereséggel zárt, ami 1,6 milliárddal jobb a 2005-ös eredménynél, mikor is még veszteséges volt – derül ki abból a jelentésből, amelyet holnap tárgyal meg a kormány.

Nyereséges volt az agrárágazat

Pozsony. Tavaly a hazai agrárágazat összességében 1,3 milliárd koronás nyereséggel zárt, ami 1,6 milliárddal jobb a 2005-ös eredménynél, mikor is még veszteséges volt – derül ki abból a jelentésből, amelyet holnap tárgyal meg a kormány. A profit főleg a közvetlen kifizetéseknek köszönhető, ennek nagysága jövőre sem csökken, ugyanis a büdzsé általános tartalékaiból az ideinél 14%-kal nagyobb összeggel (konkrétan 11 milliárd koronával) támogatják majd a gazdákat – vagyis Miroslav Jureňa agrárminiszter múlt heti tiltakozása nem indokolt. Az ágazat így is hanyatlik, az agrárszféra tavaly a foglalkoztatottak mindössze 4,4%-ának adott munkát (2005-bem 4,6%), és az átlagbérek a nemzetgazdasági átlag 72,9%-ának felelnek meg. (TASR, ú)

MOL: hátat fordít az OMV-nek

Budapest. A MOL a maga részéről befejezettnek tekinti az OMV-vel való összeolvadásról szóló vitát – mondta Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a Financial Times Deutschlandnak. A magyar vállalat nyitott partnerségre nagyobb vetélytársakkal – mondta Hernádi, azonban, „ha partnert kellene keresnünk, inkább a Shellnél, a BP-nél vagy a Gazpromnál érdeklődnék, de nem az OMV-nél.“ Hernádi szerint jelenleg nincs feltétlenül szükségük partnerre. A 11,8 milliárd eurós évi forgalmával a legnagyobb független közép-európai olajvállalatot kitartóan körüludvarolja az állami résztulajdonban lévő osztrák vetélytárs OMV, Hernádi azonban határozottan visszautasítja az OMV-t. „A magunk részéről az egész OMV-cirkuszt befejeztük“ - idézte az újság a magyar üzletembert. Hernádi kizártnak nevezte, hogy a versenyhatóságok lényegi kikötések nélkül engedélyeznék a két vállalat egyesülését. A MOL két finomítója és az OMV schwechati létesítménye közül az egyiktől meg kellene válni, emellett több száz benzinkutat is el kellene adni, mindenekelőtt Magyarországon, Szlovákiában és Romániában – idézte Hernádit a lap. (MTI)

Kímélő hurrikán, olcsóbb kőolaj

New Orleans. A Mexikói-öbölben és a Karib-szigetek világában pusztító Dean hurrikán elkerülte a legfontosabb olajkitermelő helyeket, ezért az Egyesült Államokban mérvadó West Texas Intermediate olajféleség hordónkénti (159 liter) ára a tőzsdei jegyzésben tegnap 67 centtel olcsóbbodott. Az Európában meghatározó Brent olajfajta barrelenkénti ára pedig 70 dollár alá bukott, ezért valószínűleg a nyár végén megússzuk benzinár-emelkedés nélkül. (TASR)

Az észak-erdélyi autópálya építése

Brassó. A Bors és Brassó között épülő 415 km hosszú autópálya várhatóan 2013-ban készül el. A nyomvonalon 55 kilométer híd és viadukt, 94 gyalogos felüljáró és 58 alagút épül. A végső számla akár a 7 milliárd eurót is elérheti majd, ami az eredeti 2,2 milliárd eurós költséghez képest háromszor magasabb. Az észak-erdélyi autópálya első szakasza már a jövő év októberére elkészül, akkor adják át a Kolozsvár-Aranyosgyéres közti 54 km-es pályarészt a forgalomnak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?