GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Cseh útadó a kis teherkocsiknak is
Prága.

Cseh útadó a kis teherkocsiknak is

Prága. Jövő januártól várhatóan már a 3,5 tonnánál nagyobb teherkocsik is elektronikus útadót fizetnek majd Csehországban, közölte Martin Sprynar, a cseh közúti teherszállítókat tömörítő Česmad Bohemia szövetség főtitkára, a szervezet kezébe került minisztériumi dokumentumra hivatkozva. Aleš Rebíček cseh közlekedési miniszter a terv létét elismerte, de megjegyezte, hogy a végső döntést még a kormánynak kell meghoznia. Szerinte még nincs eldöntve, hogy az új útadót jövőre vagy pedig 2009. január elsejétől vezetik-e be. Most csak a 12 tonnánál nagyobb teherautók fizetnek elektronikus útadót az autópályák és a gyorsforgalmi utak használatáért. A közlekedési tárcának szeptember végéig kell kidolgoznia a 3,5 tonnától 12 tonnáig terjedő teherkocsik úttarifáit. (MTI)

Folyamatosan nő az olajkereslet

London. A világ olajkereslete jövőre gyorsabb ütemben nő, mint az idén, valószínűsíti a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) havi olajpiaci jelentése. Az IEA szerint a jövő évi olajkereslet naponta átlag 88,2 millió hordó lesz, napi 2,2 millió hordóval növekedve az idei átlaghoz képest. Az idén várhatóan napi 1,5 millió hordós lesz a keresletbővülés tavalyhoz képest, napi 86 millió hordóra. Tavaly a világ olajkereslete, a rekordot döntő árak miatt, végül is 0,9 százalékkal, azaz körülbelül fele annyival nőtt, mint amennyit a szakértők, köztük az IEA szakértői az év első felében jósoltak. Az IEA megismételte a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC) intézett korábbi felhívását, annak érdekében, hogy az olajkartell szeptemberi bécsi ülésén határozzon a termelés növeléséről, bár erre egyelőre nincs esély. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?