GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Drágább utazás, olcsóbb zöldség
Pozsony. Az elmúlt hónapban 2,7 százalékkal voltak magasabbak az árak a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből.

Drágább utazás, olcsóbb zöldség

Pozsony. Az elmúlt hónapban 2,7 százalékkal voltak magasabbak az árak a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből. Az árak leginkább, összesen 2,2%-kal, a közlekedésben nőttek, 1,5%-kal többet fizettünk azonban az egészségügyi szolgáltatásokért is. Tovább csökkent ugyanakkor az élelmiszerek ára, amihez elsősorban a zöldségek 1,9 százalékos áresése járult hozzá. A salátauborka 35, a karfiol 13, a paradicsom 11%-kal volt olcsóbb. Csaknem 5%-kal drágultak ugyanekkor a gyümölcsfélék: a kivi ára 20, a görögdinnyéé 15, az almáé és a citromé 7%-kal nőtt. (TASR)

Márciusban kisebb volt a külkerhiány

Pozsony. A statisztikai hivatal tegnap közzétett adatai szerint a külkereskedelmi mérleg hiánya az év harmadik hónapjában 3,54 milliárd koronára mérséklődött a februári 4,24 milliárd koronáról. A külkereskedelemben az export éves összehasonlításban 3,1%-kal, míg az import 4,6%-kal emelkedett. (TASR)

Gépipari vásár kezdődik Nyitrán

Nyitra. Húsz ország 900 kiállítója mutatkozik be a május 24-én nyíló Nyitrai Gépipari Szakvásáron. Az Agrokomplex vásárvárosában február 27-ig nyitva tartó vásár 25,5 ezer négyzetméteren mutatja be a gépipar legfrissebb újdonságait. A belépő ezúttal 150 korona, a gyerekeknek, a diákoknak, a katonáknak és a nyugdíjasoknak 70 koronát kell fizetniük. (TASR)

Szlovénia: 2007-ben euró

Ljubljana. Szlovénia pár évvel megelőzhet bennünket az euró bevezetésében. Az ország helyzete stabilnak mutatkozik az ERM-II devizaárfolyam-rendszerben, így nagy valószínűséggel már 2007 elején esedékessé válik az euró bevezetése – véli a Szlovén Bank kormányzója. Szlovénia 2004 júniusában lépett be az ERM-II mechanizmusba, és az azóta eltelt időszakban csak igen enyhe ingadozást jegyeztek a nemzeti valuta árfolyamában. A központi bank kormányzója elismerte, hogy maguk a szakemberek is erősebb árfolyam-mozgásra számítottak. Elképzelhető, hogy már a nyáron rögzítik az árfolyamot, és ez esetben már 2007. január 1-jével lehet szlovén euró. (m)

A Lidl nem becsüli a nemdohányzókat

Pozsony. A Lidl üzletlánc figyelmen kívül hagyja a nemdohányzók védelméről szóló törvényt – derül ki a Szlovák Kereskedelemi Felügyelet (SOI) legfrissebb elemzéséből. A SOI a hazai áruházláncoknál 32 hiányosságot tárt fel, amiből 31 eset jut a Lidlre. A Lidl legnagyobb hibája az ellenőrök szerint az, hogy a cigarettát nem a kasszánál, vagyis az üzlet alkalmazottjánál vehetjük meg, hanem közvetlenül az üzletben, miközben a törvény ezt nem engedi meg. (TASR)

A vasút ezreket bocsát el

Pozsony. A Szlovák Vasutak tavaly 1526 alkalmazottjától vált meg, a vállalatnál jelenleg így 20 970-en dolgoznak. A cég eredetileg csak 723 alkalmazott elbocsátásával számolt, ezt azonban pár százzal növelték. Az elbocsátások miatt nőttek a bérköltségek is, a végkielégítések miatt a bérekre az eredetileg tervezettnél 40 millió koronával többet költöttek. A vállalatnál az átlagbér tavaly csaknem ezer koronával, 17 039 koronára nőtt, idén pedig további 5,8%-os emelésre számítanak. Az elbocsátásokat idén is folytatják, 2009-re így az alkalmazottak számát 17,7 ezerre kívánják csökkenteni. (TASR)

A VÚB a legjobb bankok egyike

New York/Pozsony. A Global Finance rangos amerikai pénzügyi szaklap értékelése szerint az Általános Hitelbank (VÚB) Közép- és Kelet-Európa 22 országa legjobb pénzintézeteinek egyike. A Best Emerging Market Banks 2005 listájára történt felkerülés rövid időn belül sorrendben immár a harmadik kedvező értékelés Szlovákia második legnagyobb bankja számára. A VÚB korábban a brit The Banker szaklaptól a Bank of the Year 2004 in Slovakia díjat kapta. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?