GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Versenyképes Cargo Slovakia?
Pozsony. A közlekedési tárca szerint a Cargo Slovakia vasúti teherfuvarozó gazdálkodását csak úgy teheti az állam versenyképessé, ha csökkenti a fuvarozó által a vasúti infrastruktúra használatáért fizetett díjakat, amelyek Európában a legmagasabbak.

Versenyképes Cargo Slovakia?

Pozsony. A közlekedési tárca szerint a Cargo Slovakia vasúti teherfuvarozó gazdálkodását csak úgy teheti az állam versenyképessé, ha csökkenti a fuvarozó által a vasúti infrastruktúra használatáért fizetett díjakat, amelyek Európában a legmagasabbak. A minisztérium által erről kidolgozott elemzést tegnap a kormány is elfogadta, arra a következtetésre jutva: a díjak csök?kentését követően a Cargo Slovakia a liberalizált vasúti teherfuvarozási piacon külföldi befektető nélkül is megállná a helyét. A szaktárca ugyanakkor továbbra is vizsgálja a Cargo Slovakia és a cseh ČD Cargo fúziójának a lehetőségét. A két ország által létrehozott bizottságnak nyár közepére kell kidolgozni az erről szóló jelentést. (SITA)

A legdrágább európai ingatlanok

Budapest. Európában Monaco mondhatja magáénak a legmagasabb lakásárakat – derül ki az Excelsior Budapest Spa ingatlanfejlesztő cég elemzéséből. Monte Carlo szűkös területe miatt apartmanházakban található a luxus is, például egy ilyenben 287 négyzetméteres lakás – tengerre néző erkéllyel – 9 millió euróba kerül. A következő lépcső London, ahol a City és a Temze környékén szintén a luxusapartmanok hódítanak, mivel itt is csillagászati összegekbe kerülnek a telkek. Például a One Hyde Park nevű apartmanházban – tervezőasztalról – kelt el 13,1 millió koronáért egy luxuslakás. Moszkvában a biztonság a legfontosabb, de ott is feltétel az apartmanházhoz tartozó fitness-wellness részleg. Ott egy 1500 négyzetméteres lakás 30 millió dollárba kerül. (m)

Albánia tegnap villany nélkül

Tirana. Albániában tegnap összeomlott az áramszolgáltatás. Az állami elektromos művek a távvezeték-hálózat hibájával indokolták az országos kimaradásokat, és szóvivője nem tudta megmondani, mikorra várható az ellátás helyreállítása. Albániában évek óta nőnek a nehézségek az áramellátásban a növekvő kereslet és a csökkenő áramtermelés miatt, emlékeztetnek hírügynökségek. (MTI)

Léván 2190 új munkahely

Léva. A lévai ipari parkban eddig tizenegy cég összesen 7,1 milliárd koronát ruházott be. Štefan Mišák, a város polgármestere szerint a beruházásoknak köszönhetően 2010-ig 2192 munkahelyet hoznak létre. A cégek többsége erősen exportorientált, miközben a legnagyobb beruházónak a Slovintegra számít, amely 1,7 milliárd koronás beruházást eszközölt. A legtöbb új munkahelyet, 746-ot ugyanakkor a ZF Levice hozza létre. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?