GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Újabb autóipari beruházó
Nyitra. A nyitrai ipari parkban újabb autóipari beszállító telepedik le. A város a beruházó nevét egyelőre titkolja, azt azonban már most lehet tudni, hogy 300 millió koronát fektetnek be, aminek köszönhetően 130 embernek adhatnak munkát.

Újabb autóipari beruházó

Nyitra. A nyitrai ipari parkban újabb autóipari beszállító telepedik le. A város a beruházó nevét egyelőre titkolja, azt azonban már most lehet tudni, hogy 300 millió koronát fektetnek be, aminek köszönhetően 130 embernek adhatnak munkát. Az építkezést két hónapon belül kezdik meg, és a gyártás már jövő júniusban beindulhat. A Nyitra-Észak ipari parkban eddig a Visteon, a Gie?secke&Devrient, a Keller, az Industrial Cabels Slovakia a Carnitech/Marel és a Sony tévégyártó telepedtek le. (SITA)

Nem lesz 2012-ben sem cseh euró

Prága. Nem reális, hogy Csehország 2012-ben bevezeti az eurót – jelentette ki Mirek Topolánek kormányfő. Ez azzal járna, hogy már jövőre be kellene lépnie az ERM II árfolyamrendszerbe, ami korlátozná a korona mozgását az euróval szemben. Ez viszont nem lenne jó az országnak, mivel még végre kell hajtani az egészségügy és a nyugdíjrendszer reformját az eurócsatlakozás előtt, ami megmozgathatja a költségvetést és ezzel a korona árfolyamát is. A központi bank tanácsának egyik tagja is úgy nyilatkozott, az euró gyors bevezetése növelné az inflációt. Mojmír Hampl elmondta: akkor sem ajánlaná az eurócsatlakozást, ha az ország teljesítené a maastrichti feltételeket. (t, m)

Sötét felhők az autószektorban

New York. Meglehetősen borús képet festett a szlovák gazdaság gerincét alkotó autószektor jövőjéről a napokban három neves befektető. Egyes vélemények szerint 2008-ban csak az amerikai értékesítések akár 15 éve nem látott alacsony szintet is elérhetnek. A legpesszimistább becslés 9,4%-os csökkenés volt a jövő évre, de mind a három szakértő – Jerry York, aki a General Motors igazgatótanácsában is helyet kapott, illetve a Chrysler pénzügyi igazgatója is volt, Wilbur Ross üzletember, és a Chrysler egykori elnöke, Thomas Stallkamp – véleménye pesszimistább volt, mint bárkié az iparágban. Ez elsősorban az amerikai autógyártókra lesz negatív hatással, piaci részesedésük nagyobb ütemben csökkenhet, mint külföldi riválisaiké. A befektetők szerint a legjobb megoldás az autógyártók számára az lenne, ha csökkentenék termelésüket ahelyett, hogy különleges akciókat ajánlanának. (m)

Gazdaság: mi az igazi veszély?

Johannesburg. Nem az olajárak növekedését, hanem a hitelválságot tartják a világgazdaságot fenyegető fő veszélynek a G20 pénzügyminiszterei. A világ 20 legnagyobb gazdaságának (G20) pénzügyminiszterei három kérdésre koncentráltak hét végi dél-afrikai tanácskozásukon: a valutaárfolyamokra, a gazdasági növekedésre és az inflációra. A tanácskozás résztvevői szerint a világgazdaságot fenyegető legnagyobb gond a hitelpiacok felbolydulása, amely visszafoghatja a növekedést, igaz, nem drámai mértékben. Ugyancsak aggasztó az árupiaci termékek árának növekedése, ami szintén hozzájárulhat a világgazdasági növekedés lassulásához. (ng)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?