GAZDASÁGI HIRMORZSÁK

Ivan Šramko a jegybank új elnöke
Pozsony. A kormány tegnap eldöntötte, a Szlovák Nemzeti Bank elnöki posztjára a jelenlegi alelnököt, Ivan Šramkót ülteti, a mostani első ember, Marián Jusko december 31-ig marad a helyén.

Ivan Šramko a jegybank új elnöke

Pozsony. A kormány tegnap eldöntötte, a Szlovák Nemzeti Bank elnöki posztjára a jelenlegi alelnököt, Ivan Šramkót ülteti, a mostani első ember, Marián Jusko december 31-ig marad a helyén. Az alelnök posztjáról még nem döntöttek, viszont minden bizonnyal Martin Barto tölti majd be e tisztséget. (TASR)

Javában épül a Peugeot autógyár

Nagyszombat. A francia PSA Peugeot Citroen nagyszombati autógyárában 2005 februárjában kezdődik a sajtoló próbaüzemelése, augusztustól pedig már folyamatosan produkálja az alkatrészeket – közölte Alain Baldeyrou, a nagyszombati telephely vezérigazgatója. Valamennyi egység építése jó ütemben folyik, egyedül a lakkozónál mutatkozik némi késés. A főépületnek számító szerelőcsarnokba januárban érkeznek a berendezések, maga az egység 2005 júniusában készül el. (TASR)

Kevésbé nyereséges a papíripar

Rózsahegy. A Papíripari Szövetségben tömörült papírgyárak bevételei az idén csaknem 7%-kal, 19,8 milliárd koronára nőttek. Ezzel együtt azonban az adózás előtti nyereségük csaknem a felével, 597 millió koronára esett vissza. Mindezt a gyártók a korona egyre erősödő árfolyamával és a magas energiaárakkal magyarázzák. Az ágazat idén 4465 embert foglalkoztat, vagyis az elmúlt egy évben az alkalmazottaik 20%-át bocsátották el. (t)

Budapesten rajtol a metróépítés

Budapest. Megkezdődött a 4-es metró építése a magyar fővárosban a Baross téri megálló első szakaszával a héten, ami mintegy 300 milliárd forintba kerül majd – jelentette ki a főpolgármester. Demszky Gábor elmondta: 2005 végén megkezdődhet az alagútfúrás, az első szerelvények pedig 2009 végétől közlekedhetnek majd a Baross tér és az Etele tér között. (GR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?