GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Több pénzt a lakásfelújításra
Pozsony. Egyre nagyobb az érdeklődés az Állami Lakásfejlesztési Alap lakásfelújításra és bérlakásépítésre nyújtott támogatásai iránt, Marián Janušek építésügyi miniszter szerint így még idén növelni kellene az alap költségvetését.

Több pénzt a lakásfelújításra

Pozsony. Egyre nagyobb az érdeklődés az Állami Lakásfejlesztési Alap lakásfelújításra és bérlakásépítésre nyújtott támogatásai iránt, Marián Janušek építésügyi miniszter szerint így még idén növelni kellene az alap költségvetését. Az alapnak idén 4 milliárd korona (1333,3 millió euró) áll a rendelkezésére, ami a tárcavezető szerint elenyészően kevés. Szerinte a bérlakások építésére idén további egymilliárd koronát (33,3 millió euró) kellene elkülöníteni, lakásfelújításra pedig 800 millió koronával (26,6 millió euró) többet szeretnének fordítani. Janušek erről levélben tájékoztatta Robert Fico kormányfőt, arra kérve őt, hogy a kormány növelje az alap költségvetését. (SITA)

200 dollár is lehet az olaj ára?

New York. A Goldman Sachs amerikai befektetési bank vezető nyersanyagpiaci elemzője szerint a nyáron 150 dollárra nő a kőolaj hordónkénti (159 liter) ára, és két éven belül elérheti a 200 dollárt. Tegnap a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta 137 dollár volt. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 135,60 dollárra csökkent. A Goldman Sachs olajárral kapcsolatos elemzéseire mindig odafigyelnek a szakértők, miután ez a bank a legaktívabb a befektetési bankok közül az energiapiacokon. A bankház emlékeztetett arra is, hogy komoly termeléskiesések vannak az OPEC-tag Nigériában, és csak minimálisan nő az olajtermelés Oroszországban. A Goldman már két éve megjósolta a három számjegyű olajárat, amit akkor sokan elképzelhetetlennek tartottak. (MTI)

Munkaidő: 48 óra lesz a felső határ?

Brüsszel. Hosszú évek vitái után végre körvonalazódik a lehetséges kompromisszum az Európai Unió munkaidő-irányelvét illetően – mondta Marjeta Cotman, az EU soros elnökségét adó Szlovénia munkaügyi minisztere. A munkaidő-irányelvről 2002 óta vitáznak az EU-ban. Franciaország és több dél-európai ország azt javasolja, hogy uniós szinten heti 48 órában maximálják a munkaidőt. A britek és a lengyelek azt szeretnék, ha rájuk ez nem vonatkozna. Ők heti 65 órában húznák meg a felső határt. Vannak országok, amelyek 60 órás maximumot javasolnak. Az országok többsége alapszabályként elfogadja a 48 órás felső határt, de nem kardoskodik az ellen, hogy indokolt esetekben ettől el lehessen térni. Attól viszont elzárkóztak, hogy egyes országok „örök időkre” felmentést kapjanak a szabály alól. (MTI)

Vezető pénzügyi központok

Prága. A világ legfontosabb pénzügyi és gazdasági központjainak London, New York, Tokió és Szingapúr számítanak – derül ki a MasterCard elemzéséből. A szomszédos fővárosok közül a MasterCard listáján Prága a 49. helyen van, megelőzve Moszkvát, Budapestet és Varsót. A társaság által figyelt 75 város közül (nem szerepel benne Pozsony) 28 európai. (ČTK)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?