Fokozatosan eladják a cseh nemzeti vagyont

Csehországban jelenleg még több mint nyolcvan vállalat van részben állami kézben. E cégek magánosítását elsősorban a restitúciós ügyek rendezetlensége miatt nem sikerült eddig befejezni – közölte Prágában a cseh pénzügyminisztérium.

Csehországban jelenleg még több mint nyolcvan vállalat van részben állami kézben. E cégek magánosítását elsősorban a restitúciós ügyek rendezetlensége miatt nem sikerült eddig befejezni – közölte Prágában a cseh pénzügyminisztérium. A tárca tervei szerint, amelyeket a héten várhatóan a kormány is jóváhagy, 2007-ig már csak mintegy 25 cégben lesz állami részesedés. Az érintett cégek 2007-ig vagy teljes mértékben magánkézbe mennek át, vagy pedig meg lesznek szüntetve.

A részben állami kézben lévő vállalatok többsége – mintegy harminc – az ipari és kereskedelmi minisztérium hatáskörébe tartozik. Ezekben az állami vagyon értéke meghaladja a 8 milliárd koronát, jelentette be a napokban a tárca. A harminc cég között hat állami kísérleti intézet van, amelyek privatizációjáról még nincs végleges kormányzati döntés.

A legnagyobb és a legtöbb vagyonnal rendelkező magánosításra váró cég a bányaipari Diamo, amelynek több mint háromezer alkalmazottja van. A cégnek eddig csupán egyes részeit magánosították. Az egész cég eladása a minisztérium szerint csak azután reális, hogy Csehországban teljesen leáll az urán- és a vasércbányászat, s az érintett területeket környezetvédelmi szempontból rendbe teszik. Ennek a folyamatnak a fejezése 2035-re várható, legalábbis a jelenleg érvényben lévő tervek szerint. A másik nagyobb cég a Brünni Papírgyár, ahol 350 ember dolgozik.

Az ipari és kereskedelmi tárca felügyelete alatt és kezelésében a magánosítás első és második hullámába összesen 1721 cég volt besorolva, amelyek értéke együttesen 705 milliárd koronára rúgott. Az idei június végéig 1446 cég magánosítása véglegesen befejeződött, míg több mint 200 cég fel lesz számolva, illetve csődeljárás alatt van. A másik nagy tulajdonos, a Nemzeti Vagyonalap kezelésében 36 részben állami tulajdonú vállalat van. Ezeknek az értéke 109 milliárd korona. Ebből az összegből azonban majdnem 80 milliárd hét nagyobb vállalatban összpontosul. A magánosítás befejezésére váró cégek egynegyedének viszont már csak egy alkalmazottja van, aki a meglévő vagyont, berendezéseket kezeli, amely alapvetően a restitúciós kérelmek kielégítésére szolgál majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?