Finom ételek és borok Gútán

„Igazság szerint a bor nem búfelejtőnek való, hanem hogy örömmel emlékezzünk meg mindarról, ami igazán lényeges. Erre való az áldomás.”, (Szeremley Huba)

Lévai Nóra már nagyon készül az év egyik legrangosabb báljábaÁldomásban pedig remélhetőleg nem lesz hiány a soron következő, III. Újbor-bálon sem, amelyet a Vasárnap és az Új Szó szervez november 13-án. Az egyre népszerűbb – és egyre több illusztris vendéget vonzó – rendezvénynek idén a gútai Leonor Szálló ad otthont, amely a legtöbbször megdöbbenti az errefelé utazót, hiszen úgy bukkan elő a kertes házak, földszintes, falusias porták közül, mint egy megvalósult álom. Nem sokan számítanak ugyanis ilyen pazarul berendezett, szinte minden igényt kielégítő szállodára e csallóközi kisvárosban járva.

Tulajdonosa, Lévai Béla nem tagadja: tényleg megálmodta ezt a szállodát. Az álmomból pedig addig nem engedett, míg az – a család, a barátok és az ismerősöknek köszönhetően – tavaly augusztusra valóra nem vált. A szállót fia Leonard vezeti. A vállalkozással kapcsolatos könyvviteli feladatokat pedig felesége és a lánya intézi. Az utóbbi már szintén nagyon készül a bálra.

Azért az Újbor-bálban nem csak dolgozni, de szórakozni is szeretnének, nemde? – kérdeztem Lévai Nórát, aki a nyitrai egyetemen kertészmérnöknek tanul.

– Ahogy apukámat ismerem, az egyik szeme biztosan a kiszolgáláson lesz egész idő alatt, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Valószínű, hogy nekünk, gyerekeknek is kioszt majd néhány feladatot az est folyamán, én azonban a bálban mulatni, szórakozni szeretnék. Már előre izgulok a ruhám miatt is. Ugyanis ha apuék is beleegyeznek, szeretnék még a bál előtt elmenni Bécsbe, hogy megvegyem a ruhát erre a rangos eseményre.

A gútai vendéglátóink megadják a módját a vendégek illő fogadtatásának, akik közt biztosan lesznek politikusok, újságírók, vállalkozók, közéleti személyiségek és még sokan mások, kik szeretik és olvassák napi- és hetilapunkat. Lévai úr elárult egy-két fogást is azokból az ételkülönlegességekből, amelyek a roskadásig megrakott báli asztalokon lesznek majd felszolgálva.

S hogy az ételek mellé jófajta italok is lesznek, semmi kétség. Az újbor-bálon idén Gúta és környékének legjobb borai mutatkoznak majd be, melyeket kóstolgatni, ízlelgetni nem csak lehet, hanem egyben kötelező is lesz. Hiszen tudományosan igazolt tény, hogy a magyarság már a legkorábbi idők óta az ételeihez bort is fogyasztott. Ne hagyjuk hát veszni ezt a régi, szép szokást, ne hagyjuk ki az év egyik legrangosabb eseményét, az Új Szó és a Vasárnap Újbor-bálját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?