Feloldották a tengeri olajfúrás tilalmát az amerikaiak

Washington |

<p>A washingtoni képviselőház kedden megszavazta a tengeri olajfúrásra vonatkozó 27 éves kongresszusi tilalom feloldását, hogy csökkenteni lehessen az Egyesült Államok külső energiafüggőségét. A 236-189 arányú szavazással elfogadott törvényjavaslat, amelynek témájában még a szenátusnak is állást kell foglalnia, áttörést jelent. Nancy Pelosi házelnök úgy fogalmazott, a javaslat az energiapolitika új irányát, az alternatív energiák előtérbe helyezését jelzi.</p>

A képviselőházi javaslat a szövetségi államok hatáskörébe utalja annak eldöntését, hogy engedélyezik-e az olajkitermelést a parttól 50 és 100 mérföld (80 és 160 kilométer) közé eső sávban; a távolabbi területeken az olajfúrást szövetségi engedélyhez köti. Az energiacsomag ezenkívül kötelezi a kormányt, hogy adjon el 70 millió hordót a stratégiai kőolajtartalékból.

Sok republikánus képviselő bírálta a demokrata kezdeményezést azon az alapon, hogy az Egyesült Államok kitermelhető tengeri olajkészletének – mintegy 18 milliárd hordó – döntő hányada a kijelölt sávon belül, a partoktól kevesebb mint 50 mérföldre található. A republikánusok szerint a demokraták azért fogadták el ezt a látszatjavaslatot, mert a választások előtt, a növekvő benzinárak közepette fel kellett mutatniuk valamit arról, hogy nem közömbösek az energiagondok iránt. George Bush elnök – annak ellenére, hogy mindig szorgalmazta a moratórium eltörlését - valószínűleg vétójoggal fog élni, ha a kongresszus jelenlegi formájában fogadja el a kezdeményezést.

A demokraták energiacsomagjában ugyanis a szél- és napenergiacégek támogatása mellett az olajcégeknek nyújtott 18 milliárd dolláros adócsökkentés eltörlése, valamint új olaj- és gáztermelési járadékok bevezetése is szerepel. Az amerikai törvényhozás 1981-ben vezette be, majd többször meghosszabbította a külső kontinentális talapzatban rejlő nyersolaj kiaknázásának tilalmát. Bush már több ízben bírálta ezért a kongresszust. „Az egyetlen dolog, amely elválasztja az amerikai népet ettől a hatalmas olajtartaléktól, az a kongresszus tétlensége” – hangsúlyozta, s azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok fokozhatná hazai olajkitermelését és függetlenebbé válhatna az olajimporttól.

A kongresszus demokrata párti képviselői a környezetvédőkkel karöltve eddig erőteljesen ellenezték a tilalom feloldását, és az ezt célzó republikánus javaslatokat mindeddig környezetvédelmi okokra hivatkozva elutasították. A tengeri olajfúrások kérdése az elnökválasztási kampányban is megosztó kérdéssé vált. John McCain republikánus jelölt támogatja Bush elnök kezdeményezését a szövetségi tilalom feloldásáról, és bevételt ígér az államoknak a parti vizekben folyó kitermelés jövedelméből. Barack Obama demokrata párti jelölt korábban a moratórium fenntartása mellett érvelt, azt mondta, a tengeri olajfúrások rövid távon nem enyhítenék az olajpiaci nehézségeket, mert ebből a forrásból csak a kiaknázás megkezdésétől számított hét év múlva juthatna ténylegesen üzemanyag az amerikai benzinkutakba. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?