<p>Az amerikai agrártermékek importjának Moszkva által bejelentett korlátozása csak tovább mélyíti majd Oroszország nemzetközi elszigeteltségét - vélekedett szerdán a Fehér Ház.</p>
Fehér Ház: Moszkva ellenszankciói az orosz gazdaságnak okoznak kárt
Vlagyimir Putyin orosz elnök a nap folyamán rendeletet írt alá arról, hogy megtiltják vagy korlátozzák a mezőgazdasági termények importját azokból az országokból, amelyek szankciókat hoztak Oroszország ellen az ukrajnai válság miatt. Az érintett országok körét még nem hozták nyilvánosságra, az orosz élelmiszer-egészségügyi felügyelet egyik tisztségviselője mindazonáltal azt mondta, hogy "kitiltanak minden, az Egyesült Államokból származó (mezőgazdasági) terméket".
Laura Lucas Magnuson fehér házi szóvivő reagálásában azt mondta, a nyugati vállalatok vagy országok elleni megtorló intézkedések további károkat fognak okozni Oroszország gazdaságának. A szóvivő szerint az orosz központi bank korábban maga is úgy nyilatkozott, hogy az élelmiszerimportra kivetett tilalmak gyorsítani fogják az inflációt és csökkenti az oroszok vásárlóerejét.
A washingtoni mezőgazdasági tárca adatai szerint az amerikai exportőrök tavaly 1,3 milliárd dollár értékben szállítottak élelmiszert és más mezőgazdasági termékeket Oroszországba. Egy moszkvai forrás szerint az orosz korlátozások haszonélvezője Latin-Amerika lehet, erre utal az, hogy az élelmiszer-egészségügyi hatóság csütörtökre sürgősen bekérette Brazília, Chile és Ecuador nagykövetét, valamint Argentína ügyvivőjét, hogy az élelmiszer-szállítások növeléséről konzultáljanak.
A Kreml közleménye szerint a nyugati szankciókra választ jelentő különleges gazdasági intézkedések célja az Oroszországi Föderáció biztonságának garantálása. Párhuzamosan lépéseket kell tenni a gyors áremelkedések megelőzésére is - teszik hozzá.
Az Európai Unió legújabb, múlt pénteken hatályba lépett szankciói korlátozzák Oroszország hozzáférését a nemzetközi tőkepiacokhoz, fegyverembargót vezetnek be, valamint megtiltják az úgynevezett kettős felhasználású, polgári és védelmi célokra is használható termékek exportját. Emellett azt is meggátolják, hogy Oroszország olajkitermeléshez használt technológiákhoz juthasson hozzá az EU tagállamaiból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.