Európa fokozatosan füstmentessé válik

Kevesebben cigarettáznak és csökkent a dohánytermékek forgalma Olaszországban, amióta fedett nyilvános helyen tilos dohányozni.

Kevesebben cigarettáznak és csökkent a dohánytermékek forgalma Olaszországban, amióta fedett nyilvános helyen tilos dohányozni. A 2005 elején bevezetett szabály az egészségügyi minisztérium szerint beváltotta a reményeket: tavaly már 6 százalékkal kevesebb dohánytermék fogyott, mint a törvény hatályba lépése előtt, és három év alatt 23,9 százalékról 22,7 százalékra csökkent a nikotinfüggők aránya a teljes lakosságban. A több mint 70 ezer olaszországi étteremben, a közel 130 ezer kávézóban, valamint a munkahelyeken, iskolákban és az összes egyéb zárt és fedett nyilvános helyen csak az elkülönített, füstelszívóval felszerelt helyiségben szabad rágyújtani.

Olaszország ezzel a szigorú törvénnyel ĺrország mellett a nyíltszíni dohányzás elleni harc éllovasa volt Európában. Azóta több ország csatlakozott a mozgalomhoz, legutóbb 2008. január 1-jével Franciaország és nyolc német tartomány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?