Emelkedtek a szlovák háztartások élelmiszerkiadásai

Pozsony |

<p>A szlovák háztartások élelmiszerkiadásai 5 százalékkal emelkedtek 2012 első félévében a tavalyihoz képest - közölte a Postová banka pénteken az MTI-vel.</p>

Az elemzés a szlovák statisztikai hivatal aktuális kimutatásaira támaszkodik.

A tájékoztatás szerint az átlagos szlovákiai háztartás 2012 első félévében 197 eurót költött havonta élelmiszerekre és alkoholmentes italokra, ami 5 százalékkal volt több mint egy évvel korábban. Szlovákiában egy átlagos háztartás bevételeinek mintegy negyedét fordítja élelmiszer-vásárlásra, ez az arány több mint kétszeresen meghaladja a legfejlettebb európai országok háztartásainak ilyen kiadásait.

A statisztikai hivatal adataiból mindemellett az is kiderül, hogy az élelmiszerkiadások növekedése nem csupán az infláció következménye, abban - enyhe mértékben - a fogyasztás növekedése is szerepet játszott. Az említett időszakban ugyanis átlagosan 3,8 százalékkal emelkedtek az élelmiszerek árai, miközben az ezek vásárlására kiadott összeg 5 százalékkal nőt. Az élelmiszerárak emelkedésének százalékos aránya a visegrádi négyek országai közül az idei év első hat hónapja során Szlovákiában volt a legalacsonyabb.

A Postová banka elemzése az idei gyenge termésátlagok és a főbb termények világpiaci árainak alakulását figyelembe véve az év végéig az első hat hónapnál jelentősebb áremelkedést jelez előre Szlovákiában. Becsléseik szerint az év hátralévő részében a szlovák élelmiszerárak 6-8 százalékos emelkedésére lehet számítani, ami az átlagbérek szintjének várható alakulása mellett azt jelzi, hogy arányaiban is tovább emelkedhet az a havi összeg, amelyet egy átlagos háztartás élelmiszerre költ Szlovákiában.

Az aktuális statisztikák azt mutatják, hogy a szlovák háztartások élelmiszerkiadásaik legnagyobb hányadát hús- és hústermékek vásárlására - az élelmiszer kiadások 24 százaléka - költik. Kenyérre és péksüteményre 18 százalékát, tejtermékek és tojás vásárlására pedig 17 százalékát fordítják.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?