Elmaradt a földrengés a szlovák ingatlanpiacon

Csökkentek a lakásárak
Pozsony |

A jegybank ugyan szigorított a hitelhez jutás feltételein, a lakáspiacot ez azonban még nem rengette meg. Az idei második negyedévben is folytatódott a lakásárak növekedése, még ha ez már nem is volt olyan markáns, mint korábban.

Hogy a jegybanki szigorítások eddig nem vetették vissza az ingatlanpiac növekedését, azt a Nehnuteľnosti.sk ingatlanpiaci portál elemzői legfrissebb felmérésükben azzal magyarázzák, hogy a szigorításokat fokozatosan vezették be, a piaci szereplőknek így volt idejük a felkészülésre.

„A második negyedévben a kétszobás pozsonyi lakások ára 3,3, a háromszobásaké 2,6 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. Visszafogottabban nőtt a kassai lakások ára is, a város egyes kerületei között azonban látványos eltérések vannak”

– áll a most közzétett elemzésben. Eszerint a nagyobb városokban az elkövetkező időszakban is nagy lesz az érdeklődés az új építésű lakások iránt, az árak így tovább nőhetnek. A Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése szerint az elmúlt időszakban ugyan megugrott az új építésű lakások kínálata a szlovák piacon, a kereslet azonban még így is meghaladja a kínálatot. Az Európai Központi Bank a múlt héten ráadásul bejelentette, hogy az alapkamatot minimum a jövő év közepéig nem kívánja növelni, a hitelek iránt érdeklődők így az elkövetkező hónapokban is olcsón juthatnak kölcsönhöz.

Az ingatlanpiacon a Nehnuteľnosti.sk elemzői szerint nem hoz látványosabb visszaesést a nyári szabadságok időszaka sem. Amire oda kellene figyelniük a piaci szereplőknek, az a gazdaság várható alakulása: ha sikerül tovább növelni a foglalkoztatottságot és a fizetéseket, nem kell tartani látványosabb ingatlanpiaci visszaeséstől, vagyis akik ingatlant szeretnének eladni, azoknak ezt nem kell elsietniük. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?