Ellenállnak a svájci bankszéfek?

Washington. Speciális hadviselés ellen speciális fegyvert vetnek be: Bush elnök meghirdette a terrorizmus elleni pénzügyi harcot. Büntetik az együttműködni nem kívánó bankokat és országokat is. Várhatóan Svájccal kemény küzdelmet kell majd vívni.

A terroristák nem úgy mennek be a bankba, hogy „terrorista vagyok” feliratot ragasztanak a homlokukra. „A piszkos 27 (az amerikai feketelistán szereplő szervezetek és személyek) között szereplők közül is soknak van amerikai számlája, ezek egy-egy jótékonysági intézmény álcája mögött jelennek meg” – véli Bruce Hoffmann, a washingtoni központú Rand terrorista-szakértője. Steven Emerson független washingtoni szakértő szerint az amerikai központú iszlám jótékonysági intézmények évente 10-15 millió dollár közötti összeget juttatnak terrorista-csoportokhoz. A Nemzetközi Fejlesztések Amerikai Irodája két humanitárius csoporttól vonta vissza tavaly a támogatási jogosultságot. Egyikük, a Szent Föld Alapítvány évi 9 millió dollárnak megfelelő összeget áramoltat a Közel-Keletre. A célállomás sok esetben a Hamasz egy-egy csoportja volt.

Pénzügyi fronton indított először támadást George W. Bush a terrortámadásokkal vádolt személyek ellen. A kedden aláírt elnöki rendelet a globális terrorista hálózatok ellen lép fel. Azonnali hatállyal befagyasztották 27 célpont bankszámláját. Ezek között vannak ismert terroristák, terrorszervezetek, valamint vállalatok és non-profit szervezetek, amelyek terroristák fedőszervezeteiként szolgálnak. A 27 név azonban még csak a kezdet: a lista a közeljövőben várhatólag tovább fog bővülni. Az amerikai pénzügyminisztérium már meg is tette a szükséges lépéseket: 5000 bankot értesítettek a befagyasztandó számlákról. Az ENSZ már 1999. július 4-én szankciókat léptetett életbe Afganisztánnal szemben, az USA pedig befagyasztotta a tálibok amerikai pénzintézeteknél tartott 254 millió dollárnyi számláját. Az Európai Unió bankjai már közel 100 millió dollárnyi afgán betétet zároltak azóta, hogy elrendelték az Oszama bin Ladenhez köthető pénzek lefoglalását. A szakértők a nemzetközi összefogás fontosságát hangsúlyozzák. A terroristák Irán 12 milliárd dollárnyi követelésének 1979-ben történt befagyasztása után megtanulták, hogy csak az „aprópénzt” tartsák az amerikai pénzintézeteknél. Az Unió vezetői már támogatásukról biztosították az amerikai vezetőt, Németország és az Egyesült Királyság pedig már eddig is vezetett hasonló listát. A japán pénzügyminiszter is kijelentette, hogy országa kész befagyasztani a megadott bankszámlákat. Az elnök a Fehér Ház sajtótájékoztatóján megemlítette: a célpontok a pénzüket nem elsősorban az Egyesült Államokban tartják, így a sikeres akcióhoz nagy szükség van a külföldi bankok segítségére is. Az amerikai vezetés ez ügyben szorosan együttműködik az ENSZ-szel, az EU-val és a G8-cal. Bush elvárja a „civilizált országoktól”, hogy a megszorítások végrehajthatóságát szem előtt tartva módosítsák pénzügyi törvényeiket.

Az Egyesült Államok e téren is hasonló szigorral lép fel, mint a terrorizmus elleni harc többi területén: az együttműködést visszautasító bankok amerikai számláit zárolják, és megtiltják az amerikai szervezetek és személyek számára a velük való üzletkötést. Vélemények szerint az USA jól teszi, hogy a speciális hadviselés ellen speciális fegyverrel küzd. Ezt mutatja Bush mondata is: „Ha valaki üzletel a terroristákkal, vagy csak támogatja őket, az többet nem fog kereskedni az Egyesült Államokkal.” A Fehér Ház szóvivője arra a kérdésre, amely Svájccal és a Kajmán-szigetekkel kapcsolatos fellépést firtatta, a következő választ adta: „Az USAfel van készülve arra, hogy lépéseket tegyen azok ellen az országok ellen, amelyek nem támogatják ezt az ügyet.”

Nyilvánvaló tény ugyanis, hogy egyes államok hatalmas hasznot húznak az illegális gazdasági tevékenységek gazdasági vonzataiból. Terrorizmus pedig nem létezik anyagi támogatás nélkül, így a küzdelmet is ezen a fronton kell felvenni. Svájccal azonban nehéz dolga lesz az USA-nak: ugyanis évszázados hagyománya van annak, hogy itt mindenki elhelyezheti a pénzét, függetlenül annak eredetétől. Az utóbbi évek legellentmondásosabb ügye a holocaust üldözötteinek svájci kárpótlása volt. A svájci bankok ebben az ügyben is szigorúan elzárkóztak attól, hogy alvószámlákat megnyissanak, vagy egyéb, az üldözöttektől elkobzott vagyonokat őrző számlák eredetét nyilvánosságra hozzák. A szigorú védelem miatt csak az USA-ban lehetett perrel fenyegetőzni: ott lehetőség volt arra, hogy a svájci bankok és vállalatok amerikai cégeit bíróság elé állítsák. Az ügy nagyot rontott a bankok hírnevén, így beleegyeztek abba, hogy egy vizsgálóbizottság megvizsgálja a számlákat. A bankok azonban még így is csak elenyésző mennyiségű számlát hoztak nyilvánosságra, végül egy kompromisszumos megoldással létesítettek egy 1,25 milliárd dolláros kártérítési alapot. A svájci bankok messze földön híresek a banktitok védelméről. A lehető legritkább esetben adnak ki adatot az ügyfelükről, mivel ez mind polgári jogi, mind büntetőjogi előírásokba ütközik. A törvény kevés kivételt ismer, amikor a bank mégis kiadhat anyagokat ügyfeleiről. Ezek elsősorban: az öröklés, a válás és a csődeljárás. Az adócsalás gyanúja viszont semmiképpen nem szolgáltat erre elégséges alapot. A banktitok ugyan feloldható súlyosnak minősülő büntetőügyek (fegyverkereskedelem, terrorizmus) folytán is, általában azonban a vádlott banktitokhoz fűződő joga elsőbbséget élvez az igazságszolgáltatással szemben. Mivel svájci bankárok nem tanúskodhatnak külföldi bíróság előtt, a vádlónak mindenképpen a svájci igazságszolgáltatás előtt kell bebizonyítania, hogy a vádlottnak létezik számlája Svájcban. A svájciak azonban foggal-körömmel ragaszkodnak a banktitok intézményéhez. (FN)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?