Elfordultak a hőerőműtől

Pozsony/Tőketerebes. A gazdasági minisztérium visszavonta támogatását a Tőketerebesre tervezett hőerőműtől megvalósításától, és utasítást adott, hogy kezdjék elölről az engedélyeztetési eljárást.

Pozsony/Tőketerebes. A gazdasági minisztérium visszavonta támogatását a Tőketerebesre tervezett hőerőműtől megvalósításától, és utasítást adott, hogy kezdjék elölről az engedélyeztetési eljárást. A szaktárca másfél éve viszont jóváhagyta a projektumot, ezért a beruházó, a Csehszlovák Energetikai Társaság (ČES) már hozzálátott a részletes tervek készítésének. A tárca pálfordulása azt eredményezheti, hogy Szlovákia ismét nemzetközi per elébe nézhet, melynek költségvonzata több milliárd korona. Pozsony már korábban pereskedett a ČSOB pénzintézettel, a Penta befektetői csoport pedig az egészségbiztosítók profitmegvonása miatt akar pert indítani az állam ellen. A ČES szóvivője közölte, jogászaik elemzik a kialakult helyzetet. A kb. 40 milliárd koronás beruházás ellen Tőketerebes, Kassa megye és a magyar Tokaj régió is tiltakozott, mivel félnek a környezetszennyezéstől. Az erőmű alig 500 méterre épült volna fel a város egyik lakótelepétől. (Hn, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?