Elég volt a hitegetésből

Pozsony. A Duna öreg medre és a felvízcsatorna közötti mesterséges szigeten található három község, Bodak, Doborgaz és Vajka polgármestere ma olcsóbb villamos energiát követelő petíciót nyújt át Ľubomír Harach gazdasági miniszternek.

Pozsony. A Duna öreg medre és a felvízcsatorna közötti mesterséges szigeten található három község, Bodak, Doborgaz és Vajka polgármestere ma olcsóbb villamos energiát követelő petíciót nyújt át Ľubomír Harach gazdasági miniszternek. A kezdeményezést, amelyet a három település mintegy 1000 polgárának több mint 90 százaléka írta alá, A. Nagy László, a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője is felkarolta. A bősi vízmű miatt nagyon nehezen megközelíthető falvaknak az erőmű építői korábban megígérték, hogy a kellemetlenségeket ellensúlyozandó, Bős elkészülte után olcsóbb villamos energiát kapnak. A szóbeli ígéretekből eddig semmi sem valósult meg. Varga József, Vajka polgármestere lapunkkal közölte: a vízmű miatt nemcsak elvágták őket a külvilágtól hanem a településekhez tartozó földek jelentős részét is elvették, ráadásul szinte fillérekért. A községek nincsenek gázművesítve, sőt ez biztonsági és anyagi okok miatt gyakorlatilag nem is várható, ezért a polgárok többsége – bízva az ígéretekben – a fűtésre villamos energiát használ. A községeknek elfogyott a türelmük, ezért Ľubomír Harach miniszternél szeretnének gondjukra gyógyírt találni. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?