Elárverezik az első Apple-számítógépet

London |

<p>Elárverezik az első Apple számítógépet azzal az üdvözlő levéllel együtt, amelyet a gép eredeti tulajdonosának Steve Jobs személyes aláírásával küldtek.</p>

A Christie's aukciósház szerint a "történelmi ereklye" az a 1976-os Apple-1, amelyet akkoriban még burkolat, tápegység, billentyűzet, illetve monitor nélkül árultak.

Ennek ellenére az Apple-1 volt az első személyi számítógép, amely teljesen készre szerelt alaplapot tartalmazott, mikor a vetélytársakat csupán otthon összeszerelhető készletekben árulták.

Az első Apple-1 666,66 dollárba került és a szállítmány feladási címe Steve Jobs szüleinek háza volt.

Az árverésre kínált darab azért is rendkívüli, mert minden darabja az eredeti dobozában található, ráadásul megmaradt az a levél is, amelyet a géppel együtt az Apple elnök-vezérigazgatójának eredeti aláírásával küldtek.

Becslések szerint a november 23-i árverésen elvihető első almás gépet - amelyen az Apple logó még nem is szerepel - várhatóan 150 ezer fontért  fogják leütni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?