Egyre vonzóbb a takarékszámla

Pozsony |

<p>A gazdasági válság fokozatos lecsengésével a bankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy az emberek minél több pénzt hagyjanak a számlájukon. Míg korábban a pénzintézetek elsősorban a tehetősebbekre összpontosítottak, kedvező határidős betétekkel csalogatva őket, manapság azokra a családokra vetették ki a hálójukat, amelyeknek kevesebb pénzük van.</p>

A kevésbé tehetős családokat a bankok arra próbálják meg rávenni, hogy a nehezen megtakarított pénzüket takarékszámlán helyezzék el, ez utóbbiak ugyanis jobban kamatoznak, mint a határidős betétszámlák. A takarékszámla betét megtakarítási céllal nyitott és vezetett számla, mely a számlatulajdonos szabad pénzeszközeinek időleges lekötés útján történő gyarapítására szolgál, és lehetőséget nyújt folyamatos – az ügyfél által meghatározott összegű – betét elhelyezésére. A lekötött betéttel szemben előnye, hogy a betétszámlához folyamatosan hozzá lehet vezetni tetszőleges összeget, tehát nem pusztán egy eredetileg elhelyezett összeg periodikus lekötéséről van szó. A határidős betétszámla ugyanakkor olyan számla, ami előre meghatározott időtartamra szól, egy előre meghatározott megtakarítás erejéig.

A Szlovák Takarékpénztár négy hónapja vezette be a takarékszámlákat, és azóta több mint 33 ezer embert sikerült meggyőznie az előnyeiről. Hasonló sikerről számolt be a többi nagybank is. „Az emberek körében újra egyre nagyobb a rendszeres megtakarítás iránti igény, ami a gazdasági válsággal magyarázható” – nyilatkozta Andrea Halcinová, a ČSOB osztályvezetője. „A takarékszámla legnagyobb előnye a 2% körüli éves kamat. Az ügyfél ráadásul bármikor hozzáférhet a pénzéhez” – állítja Štefan Frimmer, a Szlovák Takarékpénztár szóvivője. A legnagyobb hazai pénzintézet a takarékszámlákra nagyobb kamatokat nyújt, mint a határidős betétek többségére. Hasonló mértékű, vagyis 2%-os kamatot kínál március végéig a takarékszámlákra a ČSOB is. Mindkét pénzintézet megszabja, mekkora összeget helyezhetünk el a számlán. A takarékpénztárnál ez havonta 15 és 300 euró között mozoghat. A ČSOB-nál a felső határ 200 euróval nagyobb.

A Pénzpolitikai Intézet elemzése szerint a gazdasági válság kirobbanását követően, vagyis 2009-től nőtt a lakosság megtakarítási kedve. Manapság csak azok a háztartások képtelenek félretenni akár egy centet is, amelyeknek a havi bevételei nem haladják meg a 332 eurót. Ezzel szemben azok a háztartások, amelyeknek a bevételei 1660 euró felett mozognak, a havonta befolyó összeg akár 30%-át is képesek megtakarítani. A jegybank adatai szerint a lakossági számlákon tavaly novemberben több mint 21,2 milliárd euró volt, míg egy évvel korábban ez az összeg 20,3 milliárd euró körül mozgott. Egy év alatt így nagyjából egymilliárd euróval nőttek a lakossági megtakarítások. A takarékszámlát a bankok ugyan ingyen kínálják, ezeket azonban csak azok nyithatnak, akiknek már van a bankban folyószámlájuk. Ez utóbbiakért a pénzintézetek havonta nagyjából 5 eurót kérnek. Ingyenes számlavezetést csak a nagyobb bevételekkel rendelkezőknek kínálnak, vagyis akik nagyobb összeget képesek elhelyezni a számlájukon.

Az egy évre lekötött, 10 ezer eurónál alacsonyabb határidős betétekre manapság a Dexia kínálja a legnagyobb, 2,7%-os éves kamatot. A határidős betétekre szintén érvényes, hogy a 10 ezer euró feletti betétekre nagyobb kamatot kínálnak. A 10 ezres, egy éves lekötésű betétre a legnagyobb kamatot a J&T Banka fizeti, amelynél az éves kamat 3,1%. A Privatbanka egy hasonló nagyságú betétre 4%-os kamatot kínál, ha a pénzünket öt évre kötjük le. (mi, P)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?