Egyre több gondot okoz a szárazság

szárazság
Pozsony |

A viszonylag állandósult időjárásnak köszönhetően Szlovákia nagy részén gyors ütemben zajlik az aratás, a gazdáknak azonban a nagy szárazság mellett rengeteg bosszúságot okoz a rágcsálók elszaporodása is.

„Szlovákia déli járásaiban már befejezték a repce, az őszi árpa és több helyen a tavaszi árpa betakarítását is. A pozsonyi régióban az óriási szárazság azonban rányomta bélyegét a terméshozamokra. Az első becslések szerint a termés mintegy 18–40 százalékkal gyengébb a tavalyinál” – nyilatkozta Matej Korpáš, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) sajtóosztályának a munkatársa.

A szárazság komolyan megviselte az őszi vetésű gabonákat a csenkei Agrolens vállalat földjein is.

„Az őszi búzánál a bokrosodás folyamatát befolyásolta negatívan az esőhiány. Óriási a mezei pocok által okozott kár is. Egyes parcellákon a rágcsálók csaknem 50 százalékos kárt tettek a termésben”

– mondta el lapunknak Németh György, a csenkei vállalat ügyvezetője. Szerinte bizonyos vigaszt csak a tavaszi árpa hozama nyújthat, amely hektáronként 6 tonna körül alakul. Hasonló gondokkal küszködnek a gazdák a Galántai és a Lévai járásban is. Súlyosbíthatja a helyzetet, hogy az árpa minősége viszonylag gyenge, a nagy része így bizonyára nem felel majd meg a sörgyárak követelményeinek. Az Érsekújvári járásban az aszály nem kíméli a gyümölcsösöket sem, ezért azokat szinte állandóan öntözni kell.

„Idén a szárazságon kívül a termelők legnagyobb ellenségei a rágcsálók, amelyek elsősorban a kalászos gabonafélékben tesznek komoly károkat. Katasztrofális mértékben elszaporodott a mezei pocok a nagyszombati, a nyitrai, a szenci és a galántai régióban is” – tette hozzá Korpáš. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?