Egyre több a hamis bankjegy

Pozsony |

<p>A munkanélküliség növekedése és a lakosság anyagi helyzetének folyamatos romlása miatt egyre többen kapnak rá a pénzhamisításra. A jegybank adatai szerint csak az idei első félévben a tizedével több hamis euróbankjegyet foglaltak le Szlovákiában, mint a múlt év azonos időszakában.</p>

Június végéig Szlovákiában összesen 789 hamis euróbankjegyet vontak be, ami 10 százalékkal több, mint a tavalyi első félévben. Ez nemzetközi viszonylatban is jelentős romlásnak számít, hiszen az Európai Központi Bank adatai szerint az Európai Unióban az idei első félévben már 15 százalékkal kevesebb hamis pénzt foglaltak le, mint egy évvel korábban. A pénzhamisítás szempontjából Szlovákiában ugyanakkor már az elmúlt év is rekordesztendőnek számított. 2011-ben 6260 hamis bankjegyet foglaltak le az országban, összesen 1,005 millió euró értékben, ami négyszer több mint egy évvel korábban. Többségüket, 4898 darabot azonban a rendőrségnek még azt megelőzően sikerült bevonni, hogy forgalomba hozták volna őket. Az idei tapasztalatok ezzel szemben azt mutatják, hogy a hamis bankjegyek többségére már csak akkor derítettek fényt, amikor az üzletben fizetni próbáltak velük. A 2011-es év kiugróan magas hamisítási statisztikájára azonban erősen rányomta a bélyegét az az év végi rendőrségi akció, amely során 3745 darab 100 és 1001 darab 500 eurós hamis bankjegyet foglaltak le.

Ez utóbbi miatt változott a legkedveltebb címletek toplistája is. Míg 2010-ben a 20 és 50 eurós bakjegyek domináltak, a tavaly lefoglaltak több mint 80%-át a 100 és 500 eurósok tették ki. Idén már újra a 20 és 50 eurós bankjegyek dominálnak, amelyek a hamisított bankók több mint felét teszik ki, míg 36 százalékos az aránya a 100 és 200 eurós bankjegyeknek. Nem tapasztalható javulás az euróérmék esetében sem. Ez utóbbiakból idén 896 darab hamisítványt foglaltak le, ami 14%-kal több, mint a múlt év azonos időszakában. Ugyanakkor már tavaly is több mint 15%-os növekedést tapasztaltak, 1628 hamis euróérmét foglalva le. A hamisítók körében változatlanul a 2 eurós érme számít a legvonzóbbnak, a jegybank szerint ráadásul rendkívül jó minőségű hamisítványok vannak a piacon.

Ugyanez mondható el a bankjegyek többségéről is, a jegybank szerint kellő odafigyeléssel azonban ezek esetében speciális eszközök nélkül is megállapítható, hogy hamis bankjegyet próbálnak-e meg ránk erőltetni. A hamis euróbankjegyek az Európai Központi Bank útmutatása szerint is gyorsan kiszűrhetők, ehhez nincs szükség speciális eszközre, csupán tapintani kell, figyelmesen nézni és közben megdönteni a bankót az azonosításhoz. A tapintás azért lehet hatásos felismerési eszköz, mert a valódi pénz ropogós és „szilárd”, a nyomás helyenként domború. Szemrevételezésnél tartsuk a bankjegyet ellenfénybe, és ellenőrizzük a vízjelet. Ha sötét felületre helyezzük a bankót, a vízjel halvány részei sötétebbnek látszanak. A biztonsági szál sötét; apró betűkkel olvasható rajta az „EURO” felirat és a névérték. Döntsük ide-oda a bankjegyet, hogy ellenőrizhessük: a hologramban váltakozva látjuk-e az euró jelét és a névértéket (az 5, 10 és 20 eurós esetében), illetve a névértéket és egy ablakot vagy ajtót (az 50, 100, 200 és 500 eurós esetében). Az 5, 10 és 20 eurós bankjegy hátoldalán egy aranyszínű fényes csík látható, ide-oda mozgatáskor ebben is a névérték és az euró szimbólum látható. Az 50, 100, 200 és 500 eurós esetében a hátoldalon a névértéket színváltó tintával nyomtatták: liláról olívzöldre vagy barnára váltja a színét, ha megdöntjük a bankót. Nehezebb a dolgunk a hamis érmékkel, hiszen ezekről a jegybank is elismeri, hogy a fogyasztóknak kicsi az esélyük arra, hogy rájöjjenek a becsapásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?