Egyre növekvő külkereskedelmi hiány

Pozsony. Külkereskedelmi mérlegünk az idei év első hónapját 5,8 milliárd koronás hiánnyal zárta, ami egymilliárd koronával haladja meg a tavaly januári deficitet.

Pozsony. Külkereskedelmi mérlegünk az idei év első hónapját 5,8 milliárd koronás hiánnyal zárta, ami egymilliárd koronával haladja meg a tavaly januári deficitet. A statisztikai hivatal által közzétett jelentés szerint januárban is Oroszországgal szemben halmoztuk fel a legnagyobb – csaknem 8 milliárd koronás – hiányt. Szlovákiából januárban 45,1 milliárd koronányi árut vittek ki, ami csaknem 7 százalékkal marad el a tavalyi év azonos időszakának az exportjától. Ezzel együtt ugyan a behozatalunk is visszaesett, azonban a 4 százalékos csökkenést követően is 51 milliárd koronányi árut importáltunk.

Januárban, Oroszországon kívül, jelentős hiánnyal zártuk a külkereskedelmünket Kínával, Spanyolországgal és Japánnal is. A legnagyobb többletet – csaknem 2 milliárd korona értékben – Olaszországgal szemben értük el. Kivitelünk meghaladta a behozatalt az Ausztriával (1,1 mld. Sk), Magyarországgal (1,1 mld. Sk), Lengyel-országgal (0,8 mld.Sk), Németországgal (0,7 mld.SK) és Hollandiával (0,4 mld. Sk) folytatott kereskedelemben is.

Legjelentősebb kereskedelmi partnereinket tekintve leginkább a Csehországba irányuló kivitelünk esett vissza, nyugati szomszédunkhoz a negyedével kevesebb árut vittünk ki, mint tavaly. Csaknem 20 százalékkal esett vissza a Lengyelországba, 10 százalék körüli értékben pedig az Ausztriába és Németországba irányuló exportunk, míg a Magyarországra irányuló kivitel szinte majdnem megegyezett a tavalyi exporttal. A kivitel tekintetében a legnagyobb növekedést Franciaországgal szemben értük el, több mint 20 százalékosat, nőtt azonban az Olaszországba, Nagy-Britanniába és Hollandiába irányuló exportunk is. Kivitelünk visszaeséséhez jelentős mértékben hozzájárult ugyan a nyersanyagok árának csökkenése is, a legnagyobb befolyást azonban továbbra is a mérvadó piacok recessziója gyakorolta a külkereskedelmünkre. Emiatt tovább csökkent a nyersanyagok, főként a vas és acél kivitele.

Az említett időszakban leginkább az Oroszországból származó behozatalunk esett vissza, a csaknem 20 százalékos visszaesés azonban nem sokat segített a külkereskedelmünkön. Több mint 15 százalékkal kevesebbet hoztunk be Németországból is, míg az Olaszországból, Franciaországból, Spanyolországból és Ausztriából származó behozatalunk nőtt. Magyarországról csaknem 10 százalékkal több árut hoztunk be idén januárban, mint a tavalyi év első hónapjában. A behozatalt elsősorban a nyersanyagok és félkész áruk kisebb mértékű behozatala határozta meg. Nem kevésbé fontos azonban a gépek és berendezések behozatala sem. Ezekből a tavalyi év végén lényegesen többet hoztak be az előző évhez képest, így januárra jelentősen visszaesett a behozataluk.

Legjelentősebb kereskedelmi partnereink továbbra is az Európai Unió országai között találhatók. Januárban a kivitelünk 62 százaléka irányult az unió piacaira, míg a behozatalunk 48 százaléka származott onnan. A CEFTA-országok a behozatalunkon 21, a kivitelünkön 28 százalékban részesültek. (mi)

Az agrárium is javított

Pozsony. Az agrárium külkereskedelmi mérleghiánya a vizsgált időszakban 1,653 milliárd korona volt, ami 52 millió koronás csökkenésnek számít 2001 januárjához viszonyítva. Ugyanakkor látni kell, hogy tavaly az aszály okozta gabonahiányt kellett importból pótolni, s ez okozta a külkereskedelmi mérleghiány nagymértékű romlását. Idén januárban az importra fordított összeg több mint felét, 53 százalékát, olyan tételek behozatalára fordítottuk, amelyeket hazai körülmények között képtelenek vagyunk előállítani. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitele 17 százalékos évközi növekedést ért el, ami 1,431 milliárd koronát jelentett. (gy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?