Egyre kevesebbet ér a fizetésünk az üzletekben

Pozsony |

<p>Évtizedekig itt élt köztünk, ám az utóbbi három évben eltűnt hétköznapjainkból &ndash; februárban pedig visszatért. Mire a lakosság elkezdte volna megtanulni a defláció kifejezést, újra megjelent az infláció: a Szlovák Statisztikai Hivatal tegnap közzétett elemzése alapján a múlt hónapban 1,2 százalékkal nőtt az átlagos árszint az egy évvel korábbihoz képest. Ilyen mértékű drágulásra itthon 2013 augusztusa óta nem volt példa.</p>

A februári árugrás az elemzőket is meglepte. A most bejelentettnél sokkal mérsékeltebb pénzromlásra számítottak, igaz, az 1,2 százalékos szint – összevetve a 90-es évek inflációjával – még mindig alacsonynak számít. „Az elmúlt egy évben a közlekedésben mérték a legnagyobb, több mint 7%-os árugrást. Csaknem 5%-kal drágultak az egészségügyi szolgáltatások, 2,4%-kal pedig az élelmiszerek” – nyilatkozta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Várhatóan a többi hónapban is folytatódik a februári trend, ám a pénzromlás mértéke kissé mérséklődik. Szlovákia nincs egyedül az infláció visszatértével, Magyarországon februárban 2,9 százalékkal volt magasabb a fogyasztóiár-index, mint egy évvel korábban. 

Februárban 1,2 százalékkal nőtt az átlagos árszint az egy évvel korábbihoz képest, ilyen mértékű drágulásra Szlovákiában 2013 augusztusa óta nem volt példa – derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal tegnap közzétett elemzéséből. Csak összehasonlításképpen: tavaly februárban éves viszonylatban még fél százalékkal csökkentek az árak. Az idei február azonban az előző hónaphoz képest is „túlteljesített”: a havi drágulás mértéke elérte a 0,5 százalékot, amire 2013 januárja óta nem volt példa. A februári árugrás az elemzőket is meglepte. „A piac arra számított, hogy az elmúlt hónapban jóval enyhébb mértékben nőnek az árak. A most közzétett adatok miatt azonban arra következtethetünk, hogy az elkövetkező időszakban a reálbérek növekedése is visszafogottabb lesz, mint az elmúlt időszakban, vagyis az emberek a fizetéseikből kevesebbet engedhetnek majd meg maguknak, mint korábban” – nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője.

„Az elmúlt egy évben a közlekedésben mérték a legnagyobb, több mint 7 százalékos árugrást. Csaknem 5 százalékkal drágultak azonban az egészségügyi szolgáltatások, 2,4 százalékkal pedig az élelmiszerek. Többet fizetünk az alkoholért, a cigarettáért valamint az éttermi és szállodai szolgáltatásokért is” – mondta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. A rezsiköltségek ezzel szemben csaknem 2 százalékkal csökkentek. Muchová szerint, ha ez utóbbiak árszintcsökkentő hatását nem vennénk figyelembe, a februári éves infláció már 1,9 százalék körül mozgott volna. Az elemzők szerint idén ugyan gyorsabban nőnek az árak, mint tavaly, az éves infláció azonban így sem éri majd el az Európai Központi Bank által ideálisnak tartott 2 százalékot. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?