Egyre kevesebb adót fizetünk

Pozsony |

<p>Az állam adóbevételei – az áprilisi enyhe javulást követően – egyre jobban elmaradnak a várttól, a kormány így könnyen újabb megszorítások bevezetésére kényszerülhet.</p>

Május végéig 3,292 milliárd eurót sikerült behajtaniuk az adóhivataloknak, ami 14,4 százalékkal marad el az év első öt hónapjára várttól. Ez jelentős romlás az egy hónappal korábbi adathoz képest, amikor a lemaradás még alig valamivel több, mint 2 százalékos volt. Az akkori adatot erősen befolyásolta, hogy idén áprilisra tolódott a jövedelemadó-bevallás ideje. Májusra azonban már az összes adónem esetében jelentős lemaradást mértek. A személyi jövedelemadóból például a tervezett összeg nem egész 82 százalékát, 769 millió eurót sikerült behajtani. A lakossági fogyasztás csökkenése miatt a fogyasztáshoz köthető adókból 2,5 milliárd euró folyt be, ami 13 százalékkal kevesebb, mint amire számítottak. A tervezett áfabevételeknek például a nem egész 86 százalékát hajtották be, ami abszolút számokban 1,73 milliárd eurónak felel meg. Az idei évre elfogadott állami költségvetés 9,228 milliárd eurós adóbevételekkel számolt, az elemzők szerint ezt nagy valószínűséggel nem sikerül teljesíteni, a költségvetési hiány így nagyobb lesz a tervezett 3,6 milliárd eurónál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?