Egyre kelendőbb a hegy leve

Pozsony. 2006-hoz viszonyítva tavaly 4 százalékkal nőtt Szlovákia borfogyasztása, elérve a 634 ezer hektolitert – derült ki a Szőlő- és Borszövetség adataiból, ami fejenkénti évi 12,5 litert jelent. A növekedés döntően a rendkívül intenzív behozatalnak köszönhető.

Pozsony. 2006-hoz viszonyítva tavaly 4 százalékkal nőtt Szlovákia borfogyasztása, elérve a 634 ezer hektolitert – derült ki a Szőlő- és Borszövetség adataiból, ami fejenkénti évi 12,5 litert jelent. A növekedés döntően a rendkívül intenzív behozatalnak köszönhető. Míg 2006-ban 416 ezer hektolitert importáltunk, addig tavaly már 420 ezer hektolitert. „Az importbor zöme az olcsó, kevésbé színvonalas spanyol és olasz termékekre esik, a magasabb nívót képviselő portugál, francia és tengerentúli borok a behozatal 10 százalékát adják” – mondta Jaroslava Pátková, a hazai borszövetség vezetője. A szlovák borkivitel szintén számottevő, az éves borkivitel 100-120 ezer hektoliter között mozog, a legfontosabb célország Csehország. Az export ellenére a szőlőtermesztő terület folyamatosan zsugorodik, napjainkban mindössze 20 ezer hektárt foglal el, az európai uniós reformok hatására még kisebb is lehet.

A hazai borfogyasztást lendületét nagyban segíti az olcsó import, másrészt a szlovákiai borféleségek is jól fogynak. Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató társaság elemzője szerint egyre inkább a színvonalasabb vagy egyedi borok után nyúlunk. (ČTK)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?