Egyetlen üzletük sem volt veszteséges

Nagymagyar. A Jednota Fogyasztási Szövetkezetnek a Dunaszerdahelyi járásban működő üzlethálózata az elmúlt évben 766 817 000 korona kiskereskedelmi forgalmat könyvelhetett el, ez 20,2 százalékkal több, mint 2000-ben – mondta Rédvay Aladár, a Jednota COOP Fogyasztási Szövetkezet vezetőségének tagja.

Nagymagyar. A Jednota Fogyasztási Szövetkezetnek a Dunaszerdahelyi járásban működő üzlethálózata az elmúlt évben 766 817 000 korona kiskereskedelmi forgalmat könyvelhetett el, ez 20,2 százalékkal több, mint 2000-ben – mondta Rédvay Aladár, a Jednota COOP Fogyasztási Szövetkezet vezetőségének tagja. Rédvay szerint a tervszerű, takarékos gazdálkodásnak, az ésszerű – a lakosság vásárlóerejét figyelembe vevő árpolitikának – és a hatékony marketingtevékenységnek köszönhetően olyan szilárd hátteret sikerült létrehozni az elmúlt időszakban, amely biztosítja az üzlethálózat zavartalan működését és további bővítését. ĺgy az erős piaci me-zőnyben is állni tudják a vásárlók kegyeiért folyó versenyt. Természetesen a fejlesztésekről sem feledkeznek meg. Tavaly az üzletek, épületek korszerűsítésére, felújítására 14,5 milliót, a belső technológiai berendezések korszerűsítésére 21,1 milliót és egyéb járulékos munkálatokra 6 millió koronát fordítottak.

A szövetkezet vezetése nagy gondot fordít a dolgozók munkakörülményeinek és anyagi megbecsülésének fokozatos javítására. Az átlagkeresetek elérték a 10 055 koronát. Nem szerény eredmény az sem, hogy egyetlen üzletük sem veszteséges. Országos viszonylatban azon kevés szövetkezet közé tartozik, amelyek élelmiszergyártással is foglalkoznak; Jednota feliratú termékeik közkedveltek az alacsonyabb árfekvésük miatt. Ebben az évben 1 milliárd koronás kiskereskedelmi forgalom elérésével számol a járási szövetkezet. E terv elérésében komoly szerepet szánnak az EURO COOP néven ismert cseh–szlovák–magyar kereskedelmi társulásnak is. A Jednota nemcsak járási, hanem helyi szinten is kiértékeli az elvégzett munkát. A Felső-Csallóközben, Nagymagyaron a 80 fős Jednota-tagság eredményes munkájának mérlegét Belay Pál, a helyi felügyelő bizottság elnöke vonta meg. A nagyközségben, amelynek vonzáskörzetébe mintegy 6000 lakos tartozik, két élelmiszerüzlet és egy illatszerbolt van a Jednota kezelésében. E három üzlet tavalyi kiskereskedelmi forgalma elérte a 44 806 500 koronát, ez 2 267 400 koronával több, mint egy évvel korábban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?