Egy évig tartó munkálat

Budapest. A Jugoszláviával most megkötött szerződés nyomán végső szakaszába lép a Duna újvidéki szakaszának megtisztítása, amely előreláthatólag 2002 közepére le is zárul – közölte a Duna Bizottság. A napokban hirdetik meg a nemzetközi pályázatokat a medertisztítási munkálatok elvégzésére.

Budapest. A Jugoszláviával most megkötött szerződés nyomán végső szakaszába lép a Duna újvidéki szakaszának megtisztítása, amely előreláthatólag 2002 közepére le is zárul – közölte a Duna Bizottság. A napokban hirdetik meg a nemzetközi pályázatokat a medertisztítási munkálatok elvégzésére. A folyómederben maradt és esetleg fel nem robbant bombák eltávolítását célzó tendert november 28–án tették közzé, a lerombolt három újvidéki híd törmelékének eltávolításáról november végén és december közepén hirdetik meg a versenytárgyalást. Az utolsó, ötödik tenderre, a folyómeder helyreállítására pedig 2002-ben lehet pályázni. A munkálatok költségeire összesen 26 millió eurót irányzott elő a Duna Bizottság, amelynek 85%-át az Európai Bizottság fedezi, a fennmaradó részt pedig a Duna Bizottság tagjai és néhány a bizottságon kívüli ország (Kanada, Hollandia és Svájc) adja össze. A NATO 1999 tavaszán a Jugoszlávia elleni légicsapások során lerombolta a Belgrádtól mintegy 100 kilométerre északra fekvő Novi Sad három hídját. A Duna Bizottság értékelése szerint a bombázások óta eltelt 30 hónapban naponta mintegy egymillió euró, összesen 800–1000 millió euró veszteség keletkezett. A megállapodás másik pontja szerint a jugoszláv hatóságok által a folyón létesített pontonhidat 2002. január elsejétől hetente kétszer, március 15-től pedig háromszor nyitják meg a forgalom előtt. Szakértők véleménye szerint 2002 végére visszaállhat a háború előtti Duna–forgalom. 1998-ban havonta átlagosan ezer hajó haladt át Újvidéken, ezzel szemben 2001-ben az említett ponton híd 25-szöri megnyitásával összesen 3.200 konvojt engedtek át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?