Durvul a cégek harca az új alkalmazottakért

A legtöbb új alkalmazottra a közlekedésben lesz szükség
Pozsony |

A szlovákiai cégek már most sincsenek könnyű helyzetben, ha szakképzett munkaerőt szeretnének találni, az elkövetkező hónapokban azonban tovább durvulhat a helyzet. A Manpower munkaerőpiaci társaság legújabb felmérése szerint az év hátralevő részében még több cég tervez munkaerő-toborzást.

A Manpower által megkérdezett 750 cégvezető 13%-a az idei utolsó negyedévben, vagyis az októbertől december végéig tartó időszakban újabb alkalmazottak felvételét tervezi, elbocsátásokkal a megkérdezettek 4%-a számol. „Az általunk bevezetett munkaerőpiaci index – vagyis az új alkalmazottak felvételét és az elbocsátásokat tervező cégek közötti különbség – éves szinten tovább javul, a tavalyi utolsó negyedéves 7 százalékpontról az idei év azonos időszakára 9 százalékpontra nő, ami kiugróan jó adat” – nyilatkozta Jiří Halbrštát, a Manpower regionális marketingmenedzsere. „A munkaerő iránti kereslet jóval meghaladja a kínálatot, a társaságok kénytelenek lesznek tovább emelni a béreket” – vallja Zuzana Rumiz, a ManpowerGroup szlovákiai vezérigazgatója.

„Az egyes ágazatok között azonban az elkövetkező hónapokban is látványos különbségek lesznek.

A legkönnyebben a közlekedésben, a raktározásban és a kommunikációs ágazatban lehet majd munkát találni, ezekben az ágazatokban 26 százalékponttal haladja meg az új munkaerő felvételét tervező cégek aránya azokét, amelyek elbocsátásokat jeleznek” – mondta Halbrštát. A sor végén a mezőgazdaság található, amely erősen függ az idénymunkáktól, vagyis a nyári hónapokban rendszeresen többen dolgoznak az ágazatban. Halbrštát szerint így nem csoda, hogy a mezőgazdasági cégek között 8 százalékponttal vannak többen azok, amelyek elbocsátásokat terveznek a munkaerő-toborzást fontolgatóknál. A társaság felmérése szerint a leginkább keresett foglalkozások a következők: szakmunkás, sofőr, operátor, szakács, orvos, nővér, informatikus és pedagógus. Napjainkban a cégek 54%-a nem talán megfelelő munkaerőt, ezért a társaságok 47%-a béremeléssel csábítja az alkalmazottakat (2016-ban még csak a 15 százaléka élt e lehetőséggel).

Kapcsolódó cikkünk

A nagy, több mint 250 alkalmazottat foglalkoztató cégek 35%-a tervez munkaerő-toborzást, és 1%-uk elbocsátásokat, vagyis a munkapiac nettó indexe az esetükben 34%. A közepes (50–250 alkalmazott) cégek esetében ez utóbbi 8, a tíznél kevesebb alkalmazottat foglalkoztatók esetében pedig csupán 2%. Ami a regionális lebontást illeti, a legjobb helyzetben a Pozsony megyében élők vannak, ahol 12 százalékponttal haladja meg az új munkaerő felvételét tervező cégek aránya azokét, amelyek elbocsátásokat jeleznek. Ugyanez Nyugat-Szlovákiában 11, Kelet-Szlovákiában 9, Közép-Szlovákiában pedig 5%. (mi, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?