Durva adósságfékezés fenyeget

Pozsony |

<p>Nehéz évek várnak a Fico-kabinetre, az elkövetkező időszakban ugyanis tovább nő az ország adóssága, márpedig az adóssággátról szóló törvény szerint ebben az esetben a kormány kénytelen rálépni az adósságfékre. A gyakorlatban ez újabb megszorításokat jelenthet, ami nem tesz jót a kormánypárt így is csökkenő népszerűségének.</p>

Szlovákia adóssága már jövőre meghaladhatja a bruttó hazai össztermék (GDP) 55 százalékát, 2015-ben pedig az 57 százalékos határt fogja ostromolni – derül ki a Gazdasági Elemzők Klubjának (KEA) tagjai és független gazdasági elemzők körében végzett felmérésből. Kiegyenlített költségvetésAz adóssággátról szóló, még 2011-ben elfogadott jogszabály szerint, ha az államadósság meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 50 százalékát, a pénzügyminiszternek hivatalosan meg kell magyaráznia a törvényhozóknak, miért nőtt az adósság. Ha 53% fölé kúszik, a kormánynak gazdasági csomagot kell kidolgoznia a hiány csökkentésére, ezzel párhuzamosan pedig befagyasztják a kormánytagok bérét. 55%-os szint esetében zárolni kell az állami költségvetésben a kiadásokat, 57%-nál pedig a kabinetnek automatikusan kiegyenlített költségvetést kell készítenie. Ha a hiány eléri a 60%-ot, a kormánynak bizalmi szavazást kell kezdeményeznie maga ellen. Ha az elemzők jóslata valóra válik, a kormánynak legkésőbb 2015-ben zárolnia kell az állami költségvetés kiadásainak három százalékát, 2016-ban pedig a kormánynak és az önkormányzatoknak is be kell fagyasztaniuk a kiadásokat, vagyis ezek nem nőhetnek az előző évihez képest. Ha 2015-ben az államadósság végül meghaladná a GDP 57 százalékát, a kormánynak és az önkormányzatoknak 2017-re kiegyenlített vagy többlettel záró költségvetést kell kidolgozniuk. Mekkora az esélye az említett intézkedéseknek? A gazdasági elemzők szerint 89 százalékos a valószínűsége annak, hogy az államadósság jövőre meghaladja az 55 százalékos szintet, és 48 százalékos biztonsággal állítható az, hogy 2015-re az adósság az 57 százalékot is meghaladja. Az elemzők többsége ezért arra számít, hogy a kormány az elkövetkező időszakban a kevésbé standard lépésektől sem riad majd vissza, csak hogy elkerülje az adósság további növekedését. „A kormány úgy retteg a kiegyenlített költségvetéstől, mint az ördög a szenteltvíztől, így bizonyára mindent megtesz majd annak érdekében, hogy az adósságot az említett határokon belül tartsa” – vallja Radovan Ďurana, az INESS gazdaságkutató intézet elemzője, aki szerint ilyen intézkedésnek számíthat például a szuperosztalék bevezetése. Ezt nemrég Peter Kažimír pénzügyminiszter is felvetette, aki szerint az állami vállalatok számára szuperosztalék befizetését írnák elő, amiből 400 millió euró folyhatna be. Ennek köszönhetően az államadósságot sikerülne 55 százalék alatt tartani. Ezzel kapcsolatban azonban már a Költségvetési Tanács is elismerte, hogy a szuperosztalék befizetése nem szokványos megoldás, mivel ezzel az állam az általa birtokolt cégek értékét faragja le. Csökkenhet a Smer népszerűségeAz elemzők többsége szerint a kormány ennek ellenére mégis inkább az egyszeri, nagyobb bevételekkel kecsegtető, standardnak egyáltalán nem nevethető intézkedéseket választja majd, hiszen a fájdalmas, ám hosszabb távon eredményesebb intézkedések miatt tovább csökkenne a kormánypárt népszerűsége. A Focus közvélemény-kutató ügynökség legutóbbi felmérése szerint ráadásul már most is csaknem öt százalékponttal kevesebben szavaznának a Smerre, mint négy hónappal ezelőtt. A kormánypárt a Focus szerint jelenleg 36,2%-on áll, a májusi 40,8%-al szemben, így nem csoda, hogy ódzkodnak a népszerűtlen lépésektől. Martin Šuster, a jegybank kutatási részlegének a vezetője szerint a kormánynak azonban mindenképpen lépnie kell, ellenkező esetben ugyanis elkerülhetetlen az adósság további növekedése. (mi, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?