Csúcstechnika olcsóbban

Pozsony. A lapos – LCD és plazma – televíziókból egyre többet adnak el a kereskedők, és szakértők szerint az áruk lassan utoléri majd a régi televíziókét. A normál képcsöves és az LCD, illetve plazmatelevíziók eladási aránya 30:70 százalék az utóbbiak javára.

Pozsony. A lapos – LCD és plazma – televíziókból egyre többet adnak el a kereskedők, és szakértők szerint az áruk lassan utoléri majd a régi televíziókét. A normál képcsöves és az LCD, illetve plazmatelevíziók eladási aránya 30:70 százalék az utóbbiak javára. Az elmúlt években fokozatosan növekedett a síkképernyős tévék forgalma, és ezzel párhuzamosan a normál képcsöves készülékek is egyre inkább kiszorulnak a piacról. A világban ma körülbelül négyszer annyi LCD-tévé fogy, mint plazma. Ennek az az oka, hogy az LCD, azaz a folyadékkristályos kijelzőkkel sokkal kisebb méretű képernyők is legyárthatók, míg a plazmatévék esetében csak jelentős árnövekedés mellett lehet csökkenteni a készülékek méretét. Egyes előrejelzések szerint egyébként 2011-re a világ tévépiacának 64,5 százalékát teszik majd ki a lapképernyős tévék, míg 2006-ban az arány 27,4 százalék volt. A témában piackutatásokat végző amerikai cég, a Displaysearch adatai szerint az idei év első negyedében az LCD-tévék ára 22 százalékkal csökkent, a plazmatévékért pedig 33 százalékkal kell kevesebbet fizetni, mint az előző év azonos időszakában. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?