Csődbe ment a Danube Wings légitársaság

Pozsony |

<p>Az utolsó szlovák légitársaság is csődbe ment, a napokban a Danube Wings is lehúzta a redőnyt. A cég törölte az összes járatát, elbocsátotta összes alkalmazottját.&nbsp;</p>

Három héttel ezelőtt már látható volt a baj, a cég ekkor törölte az összes Pozsony–Kassa belföldi járatát. „A Danube Wings társaság 2013. november 20-án leállította minden menetrendszerinti járatát, beleértve a Pozsony–Kassa járatot” – áll abban a tájékoztató szövegben, amelyet a fuvarozó jelentetett meg a honlapján. A cég gépei flottáját képező ATR-72-es gépek már nincsenek a pozsonyi repülőtéren, azokat elszállították. Szakemberek szerint a cég csődjét az okozta, hogy olyan területen próbált meg piacot szerezni, olyan áron, amelyre nem volt fizetőképes kereslet. Az utasok ugyanis Kassáról főleg akkor repülnek, ha másik, nagyobb reptéren át tudnak szállni egy távolabbi célba tartó gépre. Pozsony nem ilyen repülőtér. A cseh nemzeti légitársaság ugyanakkor éppen a napokban indította újra a Kassa–Prága és a Pozsony–Prága járatot, így ez alternatív megoldás lehet az utasoknak. Azok az utasok, akik repülőjegyet vásároltak a cég járataira, valószínűleg búcsút inthetnek a kifizetett pénznek, kivételt azok képeznek, akik bankkártyával vásárolták meg a jegyet, ők a kártyát kibocsátó bankjuknál reklamálhatnak, az esetek nagy részében a bank visszafizeti a nem teljesített szolgáltatásokért levont összeget. (szl)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?