Csőd szélén álló légiközlekedés

Pozsony |

<p>Szomorú jövő elé néznek az európai nemzeti légitársaságok. Már csak idő kérdése, mikor jut csődbe az osztrák Austrian Airlines (AUA) és a cseh České Aerolinie (ČSA).</p>

A Malév csődje után bezárják Budapesten az 1-es terminált Ferihegyen. S ha mindez nem lenne elég, néhány pozsonyi járatát törli a Ryanair.

Az osztrák légitársaság sorsa a szlovákiai utasokat is befolyásolja, ugyanis havonta több százan repülnek a társasággal a bécsi reptérről. Mint ahogy arról lapunkban korábban már írtunk, a német Lufthansához tartozó osztrák nemzeti légitársaságnak olyan komoly anyagi problémái vannak, hogy rövidesen csődbe megy. A Lufthansától február végéig kaptak határidőt a működésükhöz szükséges közel háromszáz millió euró előteremtésére. Miután a pénzt nem sikerült megszerezni, jött a B-terv, mégpedig az alkalmazottak bércsökkentése, a pilóták bérének befagyasztása. Az erről folytatott tárgyalások sem végződtek sikerrel szerdán, ezért a Lufthansa rövidesen beindíthatja a C-terv megvalósítását, tehát az Austrian Airlines irányított csődjét.

Ehhez egy olyan forgatókönyv szolgál alapul, amit Európában egyszer már kipróbált a Lufthansa. A kilencvenes években újraélesztette a csődbe ment svájci Swissair társaságot, majd egy másik, Crossair nevű leányvállalat révén megalapította a manapság már nyereséggel működő Swiss légitársaságot.

Az Austrian Airlines esetében ehhez a restrukturalizációhoz használnák fel a létező Tyrolean leányvállalatot. Minden bizonnyal a már létező Austrian Arrows társaság is ebbe az új cégbe olvadna s épp ez lenne az AUA új elnevezése. A Tyrolean és Austrian Arrows pilótáinak fizetése harminc százalékkal alacsonyabb, mint az AUA pilótáié, s ráadásul olyan előnytelen kollektív szerződés sem létezik a két említett cégben, mint az AUA-ban, mely szerint a fizetéseket kötelesek minden évben nyolc százalékkal emelni.

Manapság ugyanez figyelhető meg a cseh ČSA-nál, amely tulajdonát fokozatosan a Holidays Czech Airlines társaságra írja át. Ez a Český Aeroholding része lett, amely lényegesen alacsonyabb fizetéseket kínál a pilótáknak.

Az év elején csődbe ment Malév légitársaságnál az imént felvázolt átalakítást nem sikerült elvégezni, jelenleg azon dolgoznak, hogy más néven ugyan, de hamuból kiemelkedő főnixmadárként újraélesszék a magyar nemzeti légitársaságot. Amíg ez a pillanat bekövetkezik, a budapesti Liszt Ferenc reptér üresebb lesz. Tegnap épp ezért bejelentették, hogy bezárják a Ferihegy 1 terminált, mivel a Malév csődje után megcsappant légiforgalmat a 2-es terminál is ellátja.

S végezetül, az átszervezés a pozsonyi légikikötőt sem fogja elkerülni. Mint kiderült, a legnagyobb forgalmat lebonyolító fapados Ryanair több járatát törli a szlovák fővárosból, egyebek mellett a nagy népszerűségnek örvendő Pozsony-Gran Canaria járatot. A lépés célja állítólag az, hogy repülőit forgalmasabb járatokra küldhesse.

A társaság viszont nem távozik Pozsonyból. Nem hivatalos értesülések szerint új járatokat nyit a francia Marseille-be, a spanyol Madridba, vagy a ciprusi Pafosba. Az értesüléseket a Ryanair és a pozsonyi reptér sem akarta kommentálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?