Csatlakozási bónuszunk

Berlin. A vártnál erősebben érinti a közép-európai EU-tagjelölteket az uniós országok gazdaságában bekövetkezett növekedési törés – állapította meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

Berlin. A vártnál erősebben érinti a közép-európai EU-tagjelölteket az uniós országok gazdaságában bekövetkezett növekedési törés – állapította meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A konzervatív német újság rámutatott: a cseh, a lengyel és a magyar kormány kamatcsökkentéssel és gazdaságélénkítő programokkal próbálja megvédeni saját gazdaságát a globális lanyhulástól. A lap szerint persze a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem sokra tartja az élénkítő programokat. Az IMF nemrég felhívta a figyelmet, hogy mindhárom országban már most túl magas az államháztartás deficitje. A költségvetési deficit mellett mindhárom országban erőteljesen növekszik a fizetési mérleg hiánya is. Ennek dacára a nemzetközi pénzügyi piacon megítélésük szinte semmit nem változott, jóllehet a többi makrogazdasági mutató (infláció, külső tőkeigény) is sokkal rosszabbul néz ki, mint Latin-Amerika feltörekvő gazdaságai, Dél-Afrika vagy Oroszország esetében. Ezt a jelenséget a JP Morgan Bank a „belépési bónuszra” vezeti vissza. A kedvező megítélésen csak az okozhat változást, ha a csatakozási folyamat megreked, vagy pedig a gazdasági helyzet jelentősen romlik. A FAZ másik írása szerint a német jegybank úgy véli, hogy a második EU-bővítési kör, az úgynevezett helsinki csoport tagországai messzemenően felzárkóztak a luxemburgiakhoz, amelyekkel már 1998 óta folynak a felvételi tárgyalások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?